Meglehetősen heves vitát kiváltó kutatási eredmények jelentek meg a napokban a gyorséttermi menük tartalmával kapcsolatban. A. Hope Jahren egyetemi professzor és Rebecca Kraft 2 év alatt összesen 480 hamburgert, csirkés szendvicset és sült krumplit vásárolt az USA 6 városában található McDonald's, Burger King és Wendy's gyorséttermeiben, hogy egy érdekes tesztnek vessék alá az ételeket.
A teszt során a felhasznált húsokban található szén és nitrogén izotópokat vizsgálták, ezek alapján vontak le következtetéseket arra vonatkozóan, hogyan táplálhatták és milyen körülmények között tarthatták az állatokat, melyek végül az alapanyagot szolgáltatták. A vizsgált izotópok magas arányaiból kiindulva a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy az állatokat elsősorban kukoricával etették a gyors hízlalás érdekében és rendkívül szűkös helyen tartották őket.
Jahren odáig merészkedett, hogy kijelentette: a nitrogén izotópszint olyan magas volt, mintha a természetben élő, saját ürülékükkel táplálkozó állatokat vizsgáltak volna.
Miközben a kutatás készítői nagyobb transzparenciát szeretnének elérni az állatok tartásával kapcsolatban, addig a hivatalos szervek álláspontja szerint a fogyasztók nem igényelnek többet a jelenleg is nyilvánosan bemutatásra kerülő adatoknál. Más egyetemi kutatók szerint maga a módszertan is megkérdőjelezhető, a magas nitrogén izotópszint ugyanis utalhat egyszerűen arra is, hogy az állatok táplálékának megtermelésekor nitrogén-dúsított műtrágyát használtak.
Felejtsd el az olcsó húsvéti sonkát: a húsipari szakértő elárulta, miért fizethetünk rá a spórolásra
Húsvéti sonkavásárlás 2026: Kötözött vagy gyorspácolt, áztatva vagy főzve, olcsón vagy horror áron – mutatjuk, mire érdemes figyelni az ünnepi asztalra kerülő sonka kiválasztásakor
-
Milliárdokkal támogatjuk a fontos társadalmi célokat (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








