21 °C Budapest

Milliós bírságok a gyógyszercégeknek: egyre szigorúbb az ellenőrzés!

Pénzcentrum
2008. szeptember 23. 09:00

Az Egészségbiztosítási Felügyelet figyelme egyre inkább a gyógyszerismertetőkkel kapcsolatos panaszok felé fordul a műhibagyanús ügyek kivizsgálása mellett. Az elmúlt fél évben 10 millió forint bírságot szabtak ki három gyógyszerforgalmazóra, a pontatlan vagy nem igazolt forrásból származó információk terjesztése miatt - írja a Napi Gazdaság.

Az egyik legnagyobb büntetést, 5 millió forintot azért kellett az egyik gyártónak fizetnie, mert a szórólapokon olyan tanulmányra hivatkoztak, ami hivatalosan nem jelent meg. A gyártó természetesen bírósághoz fordult a döntés miatt, de ennek még nincs eredménye.

Két másik cég hasonló okok miatt 3 illetve 1,5 millió forintos büntetést kapott, bár az EBF elnöke szerint csak véletlen, hogy ezek a cégek akadtak fent a rostán. Ráadásul az elnök szerint a névtelen bejelentések sokszor nem egy elégedetlen vevőtől származnak, hanem a konkurenciától.

A hatóság azonban egyre többször maga is kezdeményez vizsgálatot, és igyekeznek az olyan rendezvényeken is megjelenni, ahol a gyógyszerismertetés bármilyen formája megjelenhet, például konferenciákon, szakkiállításokon. Arra is ügyelnek ilyenkor, hogy a gyógyszercég ne alkalmazzon vényírásra jogosult orvost gyógyszerismertetőként, mert az összeférhetetlen...

NAPTÁR
Tovább
2021. május 11. kedd
Ferenc
19. hét
Május 11.
Miskolc napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
HR Revolution 2021
Vörös riadó! Újabb fronton nyílhat harc a hazai munkahelyeken. Hogyan tovább?
EZT OLVASTAD MÁR?