Halálos veszélyben a New Yorkiak?

Pénzcentrum
2008. augusztus 25. 10:30

Egy friss tanulmány eredményei szerint több olyan aktív törésvonal is található New York City körül, melyek együttesen hatalmas földrengést is okozhatnak. A legtöbb ilyen törésvonal az Indian Point nevű atomreaktor 3,2 kilométeres körzetén belül található, ami New Yorktól 40 km-re, északon fekszik.

A tanulmány készítői hozzáteszik, hogy bár a legnagyobb, 6-os, 7-es erősségű földrengés esélye igen kicsi, hozzávetőleg 3400 évente fordul elő, azt nem lehet tudni, hogy mikor volt ilyen utoljára, ráadásul a város népsűrűsége, valamint az épületek koncentrációja miatt egy ennél enyhébb földrengés is rengeteg emberáldozatot, és több száz milliárd dolláros károkat okozhat.

Mivel a feltérképezett és újonnan felfedezett törésvonalak meglehetősen szétszórtan helyezkednek el, ezért a földrengések nem egy központból, hanem elszórtan jelenhetnek meg, azonban összeadódva ezek hatalmas katasztrófához vezethetnek.

A kutatás során 383 New York környéki ismert és feljegyzett földrengést vizsgáltak meg a szakemberek. A legnagyobb, 5-ös fokozatú volt, ebből azonban három is akadt az elmúlt 330 évben, 1737-ben, 1783-ban és 1884-ben.

Mivel a nukleáris erőmű közelében a már ismert törésvonalon kívül újabbat is felfedeztek, ez meglehetősen veszélyes színben tűnteti fel annak működését, és többen vitatják azt is, hogy meg szabad-e hosszabbítani az erőmű működési engedélyét.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ugyanakkor a vállalat szóvivője szerint, még ha nagyobb is a földrengések esélye, és várható mértéke ma, mint az erőmű megépítésekor, ez akkor sem változtat lényegileg annak biztonságán, sőt, állítása szerint egy földrengés bekövetkezésekor az egyik legbiztonságosabb óvóhelynek is tekinthető annak épülete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 26. péntek
Karácsony, István
52. hét
December 26.
Karácsony 2. napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. december 26. 18:08