A brit Which? magazin magazin szerint bizonyos népszerű ételallergia-teszt csupán idő- és pénzkidobás, ráadásul egészségkárosító hatást is kifejthetnek, hiszen könnyen előfordulhat, hogy komoly allergiás reakciót nem mutatnak ki, ami súlyos esetben akár a páciens életébe is kerülhet.
Négy kutató különböző teszteket vásárolt 48 és 275 font (14 ezer és 80 ezer forint) közötti árkategóriában. A tesztek nem voltak képesek kimutatni az egyik kutató komoly mogyoró-allergiáját, míg egy másiknál a laktóz-érzékenységet, ugyanakkor összességében 183 különböző allergiát fedeztek fel, melyek helyességét orvosi tesztekkel igazolták.
A különböző tesztek között volt például vérvizsgálat, illetve elektromágneses teszt is. Előbbi módszer alkalmazása során a YorkTest Laboratories és a Cambridge Nutritional Sciences különböző eredményeket mutatott ki. A két kutatólabor azóta egyezteti az eredményeket.








