Több mint két hónap után újra mehetnek a kirándulok a Rám-szakadékhoz, de azért az odafigyelés még mindig erősen indokolt.
A tompai Vámhivatalnál jelentkezett belépésre a tegnapi napon egy szerb állampolgárságú férfi az általa vezetett holland honosságú személygépjárművel.
A pénzügyőrök kérdésére a férfi elmondta, hogy bejelenteni való árut nem visz magával.
A pénzügyőrök az utas nyilatkozatát elfogadták, azonban kockázatelemzés alapján a jármű tételes vizsgálata mellett döntöttek. Ennek során a gépkocsi ülései alatt elrejtve,törzsüket és csőrüket szigetelőszalaggal betekerve, összesen 22 példány élő európai szalakótát találtak.
A vámhivatal a kegyetlen körülmények között szállított, 11 millió forint eszmei értékű madárszállítmányt lefoglalta és átadta a Kiskunsági Nemzeti Parknak. A szerb férfi ellen pedig természetkárosítás bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt feljelentést tett a Kiskunhalasi Rendőrkapitányságra.
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
- Szabotázsakciók Franciaországban az olimpiai megnyitó napján - a nap hírei
- Hét szerrel bővült a tiltott dizájnerdrogok listája
- Kokain, „meth” és euró a buszban – videó
- Kiszorult az Apple a legnagyobbak közül Kínában
- Beindul az olimpia: a páston Szilágyi Áron, a pályán a férfi kézisek, a medencében a női pólósok
- Repeszt a Balaton felé a MÁV által bérelt mozdonyok első példánya
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1721995899-XEn3OCP2C_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2024/07/1721916051-kHrQJn3Mh_md.jpg)