Nem csupán a bankoknál, hanem a távközlési cégeknél is létezik feketelista, azonban a bankokkal ellentétben, a telekomszektorban a szolgáltatók saját belátásuk szerint döntenek arról, hogy milyen esetben kerül fel egy ügyfél a nyilvántartásba - írja a Napi Gazdaság.
2006 januárja óta már a távközlési szolgáltatóknál is működik egy feketelista, ahol jelenleg a három mobilszolgáltató adatait vezetik össze. Miközben a banki adóslista a kereskedelmi bankok, a Magyar Nemzeti Bank és a Keler Zrt. tulajdonában Giro Zrt. kizárólagos tulajdonában álló BISZ Zrt. működteti, törvényben megszabott feltételek alapján, addig a távközlési feketelista az érintett cégek kezében van.
Majorosi Emese, a Pannon sajtó- és információs igazgatója elmondta, a jogszabály nem állapítja meg azt az összeghatárt, amely után az ügyfél már bekerülhet a közös adatállományba. A pontos érték azonban a szolgáltatók között létrejött megállapodás alapján üzleti titoknak minősül.
A tapasztalatok szerint már néhány ezer forintos, 1-2 hónapos számlatartozás esetén is bekerülhet az előfizető az adatállományban. A T-Mobile illetékese ehhez hozzátette, a közös adatbázisba azok az ügyfelek kerülnek, akik meghatározott összeggel tartoznak, s a számlatartozás miatt felfüggesztéssel élt szolgáltatójuk, vagyis se kimenő, se bejövő forgalmat nem bonyolíthatnak.
A gyakorlatban ezt a szankciót a szolgáltatók csupán többszöri felszólítás után alkalmazzák. A bekerülésről az ügyfél értesítést kap, s a T-Mobile illetékese szerint kis összeg esetén ezzel méltányossági alapon nem élnek a cégek. A Vodafone esetében az adatbázisban napi szinten töltik be az ügyfelek adatait.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Majorosi Emese szerint a közös adatállomány létrehozásának célja, hogy megelőzzék a díjfizetési, illetve a szerződésből eredő egyéb kötelezettségek kijátszását, ugyanis az adatbázisban szereplő ügyfelektől a szolgáltatók megtagadhatják a szerződéskötést. Az, hogy a szolgáltatók élnek-e ezzel a törvény adta lehetőséggel, a saját hatáskörükben hozott döntésen múlik.
Olyan is előfordulhat, hogy a szolgáltatók jelentős előleg befizetéséhez kötik a szerződéskötést. Ez utóbbi a ritkább eset, mivel a cégek és a rendben fizető ügyfelek érdeke egyaránt az, hogy minél kevesebb nem fizető ügyfél legyen. Míg a BISZ Zrt. folyamatosan publikálja, mennyi adós szerepel a listán, addig a távközlési cégek ezt nem teszik meg.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








