12 °C Budapest

GVH: Nem egyetem a magánegyetem

Pénzcentrum
2008. július 24. 10:31

Megtévesztette a fogyasztókat a Miskolci Bölcsész Egyesület Nagy Lajos Király Magánegyeteme - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Az intézmény neve, továbbá az általa használt dokumentumok egyes megjelölései ugyanis azt sugallták, hogy felsőoktatási intézményről van szó, holott az államilag elismert végzettséget nem biztosít.

A GVH amiatt indított eljárást, mert észlelte, hogy a Miskolci Bölcsész Egyesület Nagy Lajos Király Magánegyeteme (Egyesület) által kiadott tájékoztatók azon üzenetet közvetíthették a fogyasztók felé, hogy felsőoktatási intézményről van szó, hiszen:
o elnevezésében szerepel a "Magánegyetem", "Universität", vagy "University" szó, és több tájékoztató anyagban az "egyetem" megjelölés,
o "felsőoktatási intézmény"-ként jelöli magát,
o korábban arról adtak tájékoztatást, hogy különböző "szakokon" folytatnak oktatást, az alapszabály II. fejezete jelenleg is beindított és beinduló szakokról szól,
o korábban "felsőoktatási műhely"-nek nevezték magukat,
o díszdoktorrá avat.

Az Egyesület arra hivatkozott, hogy akkreditációs eljárást kezdeményezett, ám ennek nincs jelentősége, mert
a) egy ilyen eljárás sikeres befejezése után is csak a jövőre nézve válik jogosulttá arra, hogy nevében az egyetem szót feltüntesse. A pozitív akkreditációnak sem lesz a névválasztás időpontjára, azaz 1999. augusztus 31. napjára visszaható hatálya, jogsértés tehát helyrehozhatatlanul bekövetkezett,
b) az eljárás alá vont csak állította, de nem bizonyította, hogy akkreditációs eljárást kezdeményezett.

Az Egyesület által használt kifejezések ("felsőoktatási intézmény", "szak"), továbbá a korábban használt kifejezés ("felsőoktatási műhely") együttesen azt a látszatot keltik, hogy eljárás alá vont nem pusztán felnőttképzési tevékenységet folytat (amelyre 2005 óta bizonyos körben jogosult), hanem felsőoktatási tevékenységet. A fogyasztók - tévesen - arra a következtetésre juthattak, hogy
- az eljárás alá vont felsőoktatási intézményként, azon belül is egyetemként elismert,
- az intézményben folytatott sikeres tanulmányaik alapján felsőoktatási intézmény által kibocsátott diplomához juthatnak,
- ha nem is egyetemi képzésről van szó, mint alapképzésről vagy posztgraduális képzésről, akkor egyetem által folytatott felnőttképzésről.

Mindezek alapján a GVH megállapította, hogy az Egyesület megtévesztette a fogyasztókat, ezért 150 ezer forint bírságot kell fizetnie. A bírság összegének megállapításakor a versenyhatóság számos enyhítő körülményt vett figyelembe. Például azt, hogy az Egyesület nem folytatott széleskörű reklámtevékenységet, viszonylag kevés hallgatót képez, több dokumentumban felhívta az érintettek figyelmét arra, hogy az intézmény "közhasznú társadalmi szervezet", illetőleg "társadalmi szervezet és a felnőttképzési törvény alapján végzi oktató munkáját", illetőleg "felnőttképzési intézmény".

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A bírság kiszabása mellett a GVH kötelezte az Egyesületet, hogy a határozat kézhezvételétől számított 15 napon belül kezdeményezze nevének módosítását. A versenyhatóság megtiltotta továbbá, hogy a határozat kézhezvételétől számított 30 nap elteltét követően az Egyesület fogyasztók által hozzáférhető dokumentumaiban és valamennyi reklámjában a "magánegyetem", az "egyetem", a "felsőoktatási intézmény" és "szak" megjelölést feltüntesse, továbbá "díszdoktorrá" avatásról adjon tájékoztatást.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem