Egy floridai asszony, 1225 dolláros (191 ezer forint) kifizetetlen számlával hajtott el az orvostól, miután botox-kezelésen vett részt. A klinikán azt mondta, amikor fizetni kellett volna, hogy a kocsiban hagyta a hitelkártyáját és kiugrik érte egy pillanatra, de valószínűleg a megszépülés okozta mámortól elfelejtett visszamenni fizetni.
Az orvos megdöbbenten állt a dolog előtt, főleg azért, mert az árakat már egy héttel korábban leegyeztették a pácienssel, így nem érhette váratlanul a fizetési kötelezettség.
A pénzt viszont valószínűleg nem fogja megkapni az orvos, mivel a nő hamis nevet és címet adott meg a bejelentkezéskor, ráadásul a kapcsolatfelvétel rublikát üresen hagyta, így még egy telefonszám sem áll a klinika és a rendőrség rendelkezésére.
Különleges termékek érkeznek a Lidl, Tesco, Penny áruházaiba: ilyen akció csak egyszer van egy évben
Alig pár hét, és itt a sulikezdés. Ezt a boltok is tudják, úgyhogy nagyüzemben tolják az iskolakezdési akciókat.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.






