Annak ellenére, hogy a tavalyinál jóval kedvezőbb búzatermés várható, az árak csökkenésére sem a gazdák, sem pedig a pékek nem számítanak. Sőt, utóbbiak szerint a növekvő költségek 10-15 százalékos további drágulást indokolnak - tudósít a Népszabadság.
Lengyelország mellett hazánkban a legdrágább a búza a világon, jelenleg tonnánként 66 ezer forint. Sokan abban reménykednek, hogy az újbúza jóval olcsóbb lesz, hiszen becslések szerint a jelenleginél mintegy 20 ezer forinttal alacsonyabb áron indul majd a szezon. A bővebb termelés ellenére sajnos nem várható, hogy mérséklődne a sütőipari termékek ára.
Varga László, a Magyar Pékszövetség elnöke szerint az elmúlt évben 19 százalékkal drágultak a kenyérfélék, ez pedig nem fedezi a pékek költségeinek emelkedését. Ha az újbúza lisztje nem lesz olcsóbb, további 10-15 százalékos emelésre lenne szükség.
Vancsura József, a Magyar Gabonatermelők Szövetségének elnöke úgy vélekedik, hogy az elmúlt napok meleghulláma nem ártott a búzának, országosan 5 millió tonnát megközelítő, jó termést várnak. Ennek ellenére maradnak a magas árak, ugyanis az előző aratás óta a műtrágya a duplájára, a vetőmag és a növényvédő szer átlagosan 10 százalékot drágult. Aratáskor átlagosan 40-50 ezer forint induló árra számítanak.
Romániából is bőséges termésről szólnak a hírek, ezért könnyen elképzelhető, hogy Boszniában déli szomszédunk is megjelenhet a búzával, ami pedig csökkenti a magyar búza világpiaci esélyeit.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








