Nem is gondolnánk, hogy a háztartásban működő elektronikus berendezések használaton kívül, is fogyasztanak. Pedig így van, a villanycsengőtől kezdve a monitoron világító kis piros fénypontjáig minden "kidobott pénz", fejenként akár 8-10 ezer forint évente - írja a Magyar Hírlap.
Egy villanycsengő évente 10 kilowattot fogyaszt, ami mai villamos energia díjjal számolva körülbelül 320 forintot jelent. Ez elenyészőnek tűnik, de ha a kétmillió magyar háztartást összeadjuk, 640 millió forintot tesz ki.
Mivel már a háztartások közel 90 százalékában van mobiltelefon, összesen mintegy 11 millió készülék, az ezekhez tarozó töltők egyötödét állandó jelleggel a bedugva hagyjuk, ami használaton kívül, tehát akkor is fogyaszt, ha épp tölti a telefont. Ez évente mintegy 1500 forint kidobott pénzt jelent, országos szinten mintegy 3,75 milliárd felesleges villanyszámlát, és 110 megawatt energia-pazarlást.
Szintén a villanyszámlánkat növelik a digitális órával ellátott rádiók, videomagnók, évente mintegy 1300 forinttal, ami egymillió lejátszóval számolva 1,3 milliárd forint plusz bevételt jelent a villamos műveknek.
A számítógép monitorján világító fénypont 2500 forintba, a nyomtatóé 1600 forintba, a távirányítós televíziók ledje 4000 forintunkba kerül.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A lapnak nyilatkozó Szabó Alfréd villamosmérnök szerint minimum 8-10 milliárd forintnyi áramot használunk el feleslegesen évente, ami egy főre lebontva 8-10 ezer forintot jelent. Érdemes tehát használaton kívül kihúzni, lekapcsolni ezeket a készülékeket, és akár egy havi számlát is megspórolhatunk.
Különleges termékek érkeznek a Lidl, Tesco, Penny áruházaiba: ilyen akció csak egyszer van egy évben
Alig pár hét, és itt a sulikezdés. Ezt a boltok is tudják, úgyhogy nagyüzemben tolják az iskolakezdési akciókat.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







