A Világbank hétvégén közzétett jelentése szerint Magyarország a 41. helyen áll a világ GDP rangsorában, Kelet-közép Európában pedig harmadik helyen áll - írja a Világgazdaság.
A frissen közzétett fejlettségi mutatók, a vásárlóerő-paritáson számított összesített és egy főre jutó GDP nemzetközi összehasonlítása alapján hazánk a kelet-közép-európai térség harmadik leggazdagabb állama, évi 17 ezer dollárral. Ez azt jelenti, hogy a 2005-ös adatok alapján egyedül Szlovénia és Csehország teljesített jobban a térségben. Természetesen az elmúlt két évben ez a rangsor valószínűleg változott némileg, hazánk rovására.

Forrás: Világbank
Ugyan ebben az összehasonlításban Katar és Luxemburg vezeti a listát 70,7 ezer és 69,7 ezer dolláros egy főre jutó GDP-vel, nagyságrendekkel elhúzva az őket követő országok előtt.
Az EU legnagyobb tagországai és Svájc közel kétszer akkora egy főre jutó termelési értékkel rendelkeznek, mint hazánk, és fele akkorával, mint a leggazdagabbak. Ez évi 30 ezer dollár körüli egy főre jutó GDP jelent.
Az összesített GDP tekintetében még mindig az USA vezet, évi 12 398 milliárd dollárral, második helyen pedig Kína végzett. Ez a legújabb PPP számítási módszer eredményeit tükrözi. Ha azonban nominális valutaárfolyamon hasonlítjuk össze az országok teljesítményét, úgy Kína negyedik helyre szorul vissza, de a többi fejlődő ország is hátrébb kerülne a ranglistán.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Forrás: Világbank
A jelentésből szintén kiderül, hogy a fejlődő országok egyre nagyobb szeletet szelnek a világ termelési tortájából. 2000-ben még csak 36 százalékát, 2005-ben már 41 százalékát ők termelték. Mára a világ 12 leggazdagabb országából 5 már fejlődő ország.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








