23 °C Budapest

Pezsgő és virsli - ebből fogy a legtöbb

Pénzcentrum
2007. december 19. 10:46

Szezonális jelleget talán leginkább a virsli- és pezsgőfogyasztás ölt hazánkban. Évek óta jellemző, hogy az egy évben elfogyasztott pezsgőmennyiségnek valamivel több, mint a felét decemberben vásárolják meg a háztartások, a virslifogyasztás pedig akár meg is duplázódhat az év utolsó hónapjában egy átlagos hónaphoz képest - állapítható meg a háztartások privát fogyasztását figyelemmel kísérő GfK Hungária ConsumerScan adatai alapján.

Decemberben mindkét termékkategória forgalmában növekszik a hipermarketek súlya, míg a diszkontok szerepe csökken.


A pezsgőfogyasztás Magyarországon kifejezetten szezonális jellegű - a karácsonyi ünnepkörhöz, valamint az év eleji báli szezonhoz kapcsolódik. A háztartások által egy év alatt otthoni fogyasztásra vásárolt pezsgőmennyiség mintegy fele decemberben kerül a bevásárlókosarakba. A tavalyi karácsonyi szezonban, az év utolsó hónapjában az így elfogyasztott pezsgő és habzóborok teljes mennyisége két százalékkal növekedett, de ebből - az átlagárak enyhe növekedésének köszönhetően - négy százalékkal magasabb bevételt realizálhattak az üzletek.


A hazai pezsgőforgalom lendületét nagy részben a kategória forgalmában egyre jelentősebb arányt képviselő alkoholmentes gyerekpezsgők iránti kereslet adja: míg az alkoholtartalmú pezsgők, habzóborok mennyiségi forgalma 2006-ban mintegy két százalékkal mérséklődött, a kölyökpezsgők volumene mintegy ötödével nőtt.


A háztartások privát fogyasztását mérő GfK ConsumerScan adatok szerint az otthoni fogyasztásra beszerzett pezsgőféleségek enyhén csökkenő, ám továbbra is döntő része - több mint 80 százaléka - édes, - a szárazpezsgők és a habzóborok volumene ugyanakkor 2006-ban számottevően nőtt.
A 2006. január és november között a háztartások által vásárolt pezsgőmennyiség mintegy 37 százaléka diszkontüzletekben, 32 százaléka pedig hipermarketekben került a bevásárlókosarakba. Ez az arány azonban decemberben jelentősen megváltozott. Az év utolsó hónapjában a hipermarketek részesedése a forgalomból 38 százalékra emelkedett, míg a diszkontoké 23 százalékra esett vissza. Az évvégi vásárlások szerepét vizsgálva tehát jelentős eltérés tapasztalható a két bolttípus között: míg a hipermarketek pezsgőforgalmának akár 60 százaléka is származhat a decemberi beszerzésekből, addig a diszkontokban ez az arány mindössze 40 százalékot ér el.

A hipermarketek mellett a szupermarketek és a kisboltok eladásai szempontjából is nagyon fontos a december.


 

Az értékesítési csatornák részesedése a háztartások által megvásárolt pezsgőmennyiségből 2006. január-november,

illetve 2006. december időszakokban (az adatok százalékban kifejezve)

Forrás: GfK Hungária, ConsumerScan


 

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A pezsgő literenkénti átlagára 582 forint volt 2006 decemberében. Ez az összeg a tavalyi utolsó negyedévben tapasztalható áremelkedések miatt - szemben az előző évekkel -, csak minimálisan, 5 százalékkal maradt alatta az év többi hónapján tapasztalható árnak. Mind a hipermarketekben, mind a diszkontokban ennél olcsóbban - 542 forintért, illetve 544 forintért - juthattak a fogyasztók egy liter pezsgőhöz. Míg azonban a diszkontokban egész évben ezen az áron kínálták e nemes italt, addig a hipermarketek az év többi részében magasabb - 587 forintos - fogyasztói árakkal dolgoztak.


Az szilveszter másik hagyományos kedvence a virsli. E húskészítmény éves forgalomban jellemző decemberi súlya ugyan a pezsgőénél mérsékeltebb, a kategória értékesítésében mégis jelentős. Az év utolsó hónapjában egy átlagos hónaphoz képest akár 70-100 százalékkal is több virslit vásárolnak a fogyasztók. Az évek során tapasztalt tendencia ugyan a decemberi hónap csökkenő szerepét mutatja, ám még 2006 decemberében is 73 százalékkal fogyott több virsli, mint egy átlagos hónapban.


A virslit leggyakrabban a hipermarketekben és diszkontokban szerzik be a vásárlók. A pezsgőkhöz hasonlóan, azonban, ha a decembert összevetjük az év többi részével, kiderül, hogy míg decemberben a hipermarket, mint beszerzési hely, jelentősége növekszik, addig a diszkontoké csökken. Míg a januártól novemberig tartó időszakban minden negyedik virslit valamely diszkontüzletben vásárolják meg a háztartások, addig decemberben ez csupán minden ötödik termékre igaz. Az év utolsó hónapja a szakboltok, azaz hentesüzletek számára is kedvező - náluk tavaly decemberben valamivel több, mint két és félszer annyi virslit vásároltak a hazai háztartások, mint egy átlagos hónapban.


Az értékesítési csatornák részesedése a háztartások által megvásárolt virslimennyiségből 2006. január-november,

illetve 2006. december időszakban (az adatok százalékban kifejezve)

Forrás: GfK Hungária, ConsumerScan

Az idei év január és október között eltelt időszakában a magyar fogyasztók 5 százalékkal vásároltak kevesebb virslit. Leginkább - 22 százalékkal - a láncba szerveződött kisboltokban megvásárolt mennyiség csökkent, míg a hipermarketekben 3 százalékkal, a szupermarketekben 4 százalékkal esett vissza a fogyasztók által beszerzett mennyiség. Ezzel szemben a diszkontokban 2 százalékkal növekedtek a háztartások vásárlásai. A nagyobb piaci részesedéssel bíró kereskedelmi csatornákban 5-7 százalékkal került többe egy kilogramm virsli, mint az előző év azonos időszakában.

NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 27. vasárnap
Adalbert
39. hét
Szeptember 27.
A siketek világnapja
Szeptember 27.
Tengerészeti világnap
Szeptember 27.
A fehér kendő napja
Szeptember 27.
A szív világnapja
Szeptember 27.
A Szentírás vasárnapja
Szeptember 27.
Idegenforgalmi világnap
Szeptember 27.
A Google születésnapja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?