Cáfol a Vízművek: kinek van igaza?

Pénzcentrum
2007. június 22. 14:52

A Magyar Nemzet 2006. június 22-i számának 13. oldalán "Visszaél helyzetével a Fővárosi Vízművek?" címmel megjelent cikkel kapcsolatban fogyasztóink hiteles tájékoztatása és a cikkben található félreértések tisztázása érdekében a Fővárosi Vízművek Zártkörűen Működő Részvénytársaság az alábbiakat kívánja nyilvánosságra hozni:

A társaság semmilyen körülmények között sem kötelezi fogyasztóit arra, hogy soron kívül cseréljék le még hiteles mellékmérőjüket, sőt, mindezidáig arra sem volt példa, hogy a lejárt hiteleségű mellékmérővel rendelkező fogyasztók ellen fellépett volna. A fővárosban jelenleg 800 000 mellékmérő üzemel, és ezek közül 390 000 hitelessége már lejárt, év végére pedig 50 százalék fölé emelkedhet a nem hiteles mellékmérők aránya.

A mellékmérők felszerelésével és hatévente esedékes hitelesítésének elvégzésével természetesen a fogyasztó bármelyik szerelőt megbízhatja, ezt követően azonban meg kell rendelnie a mérő műszaki átvételét. Lehetőségük van fogyasztóinknak arra is, hogy a honlapunkon ajánlott, ugyancsak pályáztatás útján kiválasztott szerelők valamelyikével végeztessék el a szerelést vagy hitelesítést. Ebben az esetben nincs szükség a műszaki átvételnek és a zárógyűrű felhelyezésének külön megrendelésére és kifizetésére.

Hangsúlyozni kívánjuk, hogy a mellékmérők hitelesítése elsősorban a társasházi lakóközösségek érdeke, hiszen ha egy fogyasztó mellékmérője pontatlan, a tényleges fogyasztásánál kevesebbet jelez, akkor a lakóközösség fogja a különbözetet kifizetni helyette. Ennek oka, hogy a Fővárosi Vízművek számlázási rendje szerint a társasház teljes vízfelhasználását az ingatlan fővízmérőjén olvassák le, majd ezt csökkentik az egyes mellékmérőkön mért mennyiséggel, és a fennmaradó összeget számlázzák ki a társasház felé. A mellékmérők hitelessége a Mérésügyi Törvény értelmében hat év.

Nem felelnek meg tehát a valóságnak azok az állítások, melyek szerint a Fővárosi Vízművek Zrt. a mellékmérővel rendelkező fogyasztóknak a szeptembertől bevezetett új számlázási rendszer részeként még abban az esetben is előírta a lakásokban lévő mérők soron kívüli hitelesítését, ha a hatéves hitelesítési idő még nem járt le.

A Fővárosi Vízművek mint magyarországi ivóvíz-szolgáltató a 38/1995.(IV. 5.) a közműves ivóvízellátásról és közműves szennyvízelvezetésről szóló kormányrendeletnek megfelelően köteles szolgáltatási tevékenyégét ellátni.

E rendelet értelmében az egyes ingatlanokon belül elkülönülten vizet használó fogyasztók közötti vízdíj-megosztás alapjául szolgáló mellékvízmérők felszerelését, illetve cseréjét követően a szolgáltatónak a helyszínen ellenőriznie kell a felszerelés szakszerűségét és ezt egy zárógyűrű elhelyezésével kell igazolnia. A Fogyasztóvédelmi Felügyelőség 2003 decemberében felszólította a társaságot e jogszabályi kötelezettségének a betartására.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 6 százalékos THM-el, és havi 106 085 forintos törlesztővel fel lehet venni a Raiffeisen Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,42% a THM; a K&H Banknál 6,43%; az Erste  Banknál 6,67%,  a MagNet Banknál pedig 6,8%; míg az UniCredit Banknál 6,9%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a Sopron Bank, a Takarékbank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ennek megfelelően a Fővárosi Vízművek fokozatosan vezette be a műszaki átvétel gyakorlatát, az úgynevezett szakszerűségi vizsgálatot. Míg a társaság tulajdonában lévő, az ingatlan teljes vízfelhasználását mérő fővízmérők esetében már a rendelet megjelenése óta ezt a gyakorlatot követik, addig 2004-től a beszerelt locsolási mellékmérők, 2005-től az új mellékvízmérők, míg 2006. szeptember 1-jétől a hitelesítéshez kapcsolódóan cserélt mellékvízmérők esetében is megkezdték, jogszabályi kötelezettségüknek eleget téve, a beszerelés ellenőrzését és a zárógyűrű elhelyezését.

A Fővárosi Vízművek esetében árhatóságként működő Fővárosi Közgyűlés vízdíj-meghatározási gyakorlatának megfelelően a vízdíjban a társaság csak azokat a költségeket érvényesítheti, amelyek a fővízmérőig terjedő műszaki tevékenységekre vonatkoznak, és minden egyéb - így a mellékvízmérők beszerelésének szakszerűségi vizsgálata során felmerülő - költséget is külön díjtételként kell leszámláznia, mivel ez hatévente egyszer, egyedi költségként jelenik meg.

Az ivóvíz-szolgáltató gazdaságossági szempontokat és a rendelkezésére álló kapacitásokat figyelembe véve dönthet arról, hogy saját maga látja el ezt a tevékenységet vagy külső vállalkozóval végezteti el. A Fővárosi Vízművek pályáztatást követően választotta ki a műszaki átvétel elvégzésére és a zárógyűrű felhelyezésére a Hexaéder Kft.-t mint legkedvezőbb ajánlattevőt. E tevékenység díja jelenleg 4 900 forint, amely egy társasház esetében 10-20-30 százalékkal csökkenthető, ha több lakás mellékmérőjének egy időben történő műszaki átvételét rendelik meg.

Atyaég! Ilyen luxusnövényeket vesznek otthonaikba most a dúsgazdag magyarok

A pandémia alatt megugrott a szobanövények, és kertészeti eszközök iránti kereslet, 2020-ban a szobanövények tekintetében 8%-os emelkedést észleltek a piaci szereplők.

Sok szülő így rontja el a gyerek fejlesztését: nem lehet elég korán kezdeni

Szinte semmi sem fejleszti olyan gyorsan és hatékonyan a legkisebbek agyát, mint a társasjáték.

Ennyibe kerül manapság egy luxus mobilház: ez lehet a lakásválság megoldása? + videó

Drágulnak az ingatlanok, emelkednek a hitelkamatok: ez pedig szinte egyenes út a lakhatási válsághoz. Nálunk is működhet az, ahogy az USA-ban megoldották?

Ilyen még nemigen volt itthon: itt a bejelentés, elindult a magyar Kickstarter

A Kickstarternek és az Indiegogonak hála a közösségi finanszírozási forma évek óta világszerte népszerű és most megérkezett Magyarországra is, a Brancs formájában

NAPTÁR
Tovább
2022. május 25. szerda
Orbán
21. hét
Május 25.
Törülközőnap
Május 25.
Afrika napja
Május 25.
A Kihívás Napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Külföldi piacra lépés 2022
Ingyenes online konferencia hazai kkv-nak!
EZT OLVASTAD MÁR?