Megfigyelés alatt áll Magyarország

Pénzcentrum
2007. május 8. 10:30

Egy, az amerikai kongresszusnak készített jelentés alapján tizenkét országban olyan jelentős mértékű a kalózkodás, hogy akár gazdasági szankciókat is bevezethetnek ellenük. Hazánk nem tartozik közéjük, azonban a megfigyelendő országok között már mi is szerepelünk - olvasható a Magyar Hírlapban.

A legproblémásabb országok kategóriájában az elsők között szerepel Kína és Oroszország. A Special 301 nevet viselő jelentés kiemeli Kína szerepét a nemzetközi kalózkodás világában, különös tekintettel a Baidu MP3-kereső, illetve letöltő hálózatot, valamint a pekingi Selyempiac szerepére.

A súlyos szankciókkal fenyegetett országok között megtalálható Argentína, Chile, Egyiptom, India, Izrael, Libanon, Thaiföld, Törökország, Ukrajna, illetve Venezuela. A megfigyelést igénylő országok listáját elsősorban Kelet-Európa és Dél-Amerika vezeti, de ide került Kanada és Dél-Korea is.

A nagy kiadók elégedettek a Special 301 tartalmával, ugyanakkor az Oxfam America rámutatott arra is, hogy az összeállítás figyelmen kívül hagyja az Egyesült Államok által is aláírt nemzetközi szerződéseket, melyek alapján a harmadik világ országainak jogukban áll a közérdeket a szerzői jogok védelme fölé helyezni.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 27. szombat
János
52. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. december 26. 18:08