Emlékezhetünk rá, hogy mintegy hat hónapja, a laptop-visszahívási csúcs kellős közepén kiállt egy gyártó a nagyközönség elé, és azt mondta, az ő gépeit semmiképpen sem fogja érinteni a botránysorozat, azok teljesen biztonságosak. Ez a bátor szereplő nem volt más, mint az Acer, melynek így elég kellemetlenül jön most egy 27 ezer darabos visszahívás.
A probléma természetesen most is a lithium-ionos akkumulátorokkal van, melyek egyes esetekben túlhevülhetnek és legrosszabb esetben tüzet is okozhatnak.
Az Acer a fogyasztóvédőkkel együttműködve arra a következtetésre jutott, hogy jónéhány modelljénél indokolt lehet felkínálni a vásárlóknak az önkéntes csere lehetőségét, azaz bárki, aki korábban olyan Acer laptopot vett, mely jelenleg érintettnek tűnik, az ingyen becserélheti az akkumulátort egy biztonságos újra.
A TravelMate széria egyes modelljei mellett az Aspire sorozat gépei között is találhatunk elővigyázatosságra okot adó laptopokat, melyek akkumulátorait egytől-egyig a botrányban korábban is főszerepet játszó Sony gyártotta.
Megszüneteti népszerű kuponjait a Rossmann: ezek a kedvezmények már csak év végéig használhatóak fel
Megváltoztatja hűségprogramját a Rossmann: 2027. január 1-jétől megszüntetik az Ezüst és Arany VIP-tagsággal megszerezhető Joker kuponokat.
Örökre vége lehet az arany és az ingatlan korának? Merész jóslattal állt elő a befektetési szakember
A rajongók közül sokan már tudatosan befektetésként tekintenek a gyűjteményükre.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






