18 °C Budapest

A világ legolcsóbb laptopja - a magyarok nem kapnak?

Pénzcentrum
2007. január 11. 15:00

A Las Vegasban megrendezésre kerülő Nemzetközi Fogyasztói Elektronika Kiállítás minden évben a technikai újdonságok széles körével várja a látogatókat, ám idén a fejlesztések egy része az eddig a technikai forradalomból kimaradt harmadik világ szegényeit célozta.

A Számítógépet Minden Gyermeknek elnevezést viselő alapítvány ugyanis itt mutatta be először a fejlesztések végső stádiumában lévő laptopját, az XO-t, amely kísértetiesen hasonlít a hazánkban is kapható gyermekjátékokra. A látszat azonban ne tévesszen meg senkit, az XO-kat a legmodernebb technológiával szerelték fel.

A világ fejlődő országaiban élő gyermekek számára megtervezett laptopokat minden eddiginél energiatakarékosabb akkumulátorokkal szerelték fel, amelyek a normál 40 watt helyett böngészés közben 3, egy elektronikus könyv olvasása közben pedig kevesebb mint egy wattot fogyasztanak. Az energiahiányos környezetre való felkészülés jegyében a számítógépek egy jojó elv szerint működő generátorral is rendelkeznek.

A tervező csapat vezetője szerint a fő cél elérését, hogy a harmadik világ országai számára is elérhető váljon a szabad információáramlás, csakis a világhálóhoz való csatlakozás biztosításával tuják elérhető közelségbe hozni, ezért a számítógépeket olyan beépített wireless adapterekkel szerelték fel, amelyek nem kevesebb mint 600 méteres távolságból is képesek jelet fogni.

A XO legnagyobb előnye azonban nem a technikában rejlik, hanem annak előállítási költségeiben, amely a jelenlegi állás szerint 130 dollár, de az alapítvány elmondása szerint a végleges ár körülbelül 100 dollár, vagyis 19 ezer forint körül alakul majd. Az alacsony ár a záloga annak, hogy a megcélzott régió országai támogassák a programot, eddig Argentína, Brazília, Nigéria, Líbia, Pakisztán, Tájföld, Uruguay és Ruanda jelezte, hogy támogatja az alapítvány tevékenységét. Ruanda például a következő öt évben minden iskolás korú állampolgárát szeretné számítógéphez juttatni.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm