22 °C Budapest

Minden második magyart összezavarnak a reklámok

Pénzcentrum
2007. április 23. 08:46

A GfK Hungária 2007. februári felmérésének eredményei szerint tíz emberből négy érdeklődik az újdonságok iránt és nem vonakodik új dolgokat kipróbálni. A sokszor újdonságokról is hírt adó reklámokkal szemben a legfőbb követelmény az, hogy informáljanak. A megkérdezettek háromnegyede szerint a reklám manapság már életünk része.

A GfK Hungária Piackutató Intézet 2007 februárjában mintegy 1000 fő megkérdezésével történt kutatásának kérdései egyebek mellett azt is firtatták, vajon mennyire fogékony a hazai lakosság az újdonságok és technikai fejlesztések iránt, továbbá, hogy hogyan viszonyulnak a reklámokhoz.
Tíz emberből közel négy (38 százalék) állítja, hogy érdeklődik az új irányzatok és fejlesztések iránt, és feltétlenül kipróbálja az új dolgokat. Ez a csoport nyolc évvel korábban is majdnem ugyanekkora arányt (39 százalék) képviselt.

Közel ekkora arányt képviselnek 2007-ben az "óvatos" fogyasztók, akik nem érdeklődnek kimondottan az újdonságok iránt, és hagyják, hogy azokat mások próbálják ki először. E csoport aránya most 36 százalék, amely jelentős növekedés az 1999-es 30 százalékhoz képest.

A legalacsonyabb arányt az a fogyasztói tábor képviseli, amely az újdonságok iránt nem érdeklődik, és ragaszkodnak a már kipróbált, jól bevált dolgokhoz. E "konzervatív" fogyasztói csoporthoz tartozik 2007-ben a magyarok 26 százaléka. 1999-ben még 31 százalékos arányt képviseltek, így csökkenésük kapcsán elmondható, hogy a magyarok az elmúlt évek során valamivel nyitottabbak lettek az újdonságokra.

Az újdonságokról a fogyasztók sokszor a reklámokból értesülnek. A GfK Hungária februári kutatása során a fogyasztók reklámokkal kapcsolatos állításokat értékeltek. Legnagyobb arányban (86 százalék) azzal az állítással értettek egyet, mely szerint a reklámoknak elsősorban informálniuk kellene, nem pedig befolyásolniuk. Hasonlóan magas arányban (75 százalék) értettek egyet azzal is, hogy manapság a reklám már az életünk része. A fogyasztók háromnegyede úgy véli, hogy a reklámok mindig túlzóak, így nem hihetőek. A válaszadók 67 százaléka ért egyet azzal az állítással, miszerint reklámozás nélkül a termékek olcsóbbak lennének.

JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Minden második megkérdezett szerint a reklámok összezavarják az embereket, akik így azt sem tudják, mit vásároljanak meg.

Legkevésbé azokkal az állításokkal értettek egyet a fogyasztók, amelyek a reklámok szórakoztató szerepét firtatták. A válaszok alapján csupán 32 százalék gondolja azt, hogy a reklámok változatosságot hoznak az életünkbe. Ez az arány nyolc, illetve négy évvel korábban még némiképp magasabb volt. A reklámot a megkérdezettek 30 százaléka tartja a szórakozás esztétikailag kellemes formájának, de csak 27 százalékuk szokta a reklámokban hallott dallamokat, szlogeneket dúdolni.

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 14. szerda
Bonifác
20. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Árfolyamok!
A legfontosabb magyar és nemzetközi részvény és devizaárfolyamok ÉLŐBEN!
Most nem