13 °C Budapest

Milliárdok csengőhangból

Pénzcentrum
2007. április 3. 11:00

Az előzetes adatok szerint tavaly 11,7 milliárd forint körül alakult az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület bel- és külföldi jogdíjforgalma, ami a 2005-ös kisebb mértékű csökkenés után (11,38 milliárd forint) a 2004-es szinthez közelít - írja a Magyar Hírlap.

A százötven fős szervezet a működési költségek fedezetének mintegy tizenöt százalékos levonása után a fennmaradó összeget kifizeti az általa képviselt, valamint a többi magyarországi, közös jogkezelő szervezet (a hanglemezkiadók, az előadóművészek, a vizuális művészek, a filmalkotók és -gyártók) jogosultjainak. Az Artisjus több százezer külföldi és hatezer magyar szerző, író, jogutód és zeneműkiadó nevében jár el.

A hanghordozók forgalmának jelentős visszaesésével az ezek után fizetett jogdíjak is folyamatosan csökkennek, tavaly húszszázalékos volt a "leépülés". Az elmúlt két évben 231 millió forinttal, 414 millióra csökkent a hanghordozók jogdíjbevétele. Az internetes zeneletöltéseké lassan, de növekedésnek indult 2006-ban, viszont ez még így is alig több mint tízmillió forintot tesz ki.

Magyarországon töretlenül népszerűek a mobiltelefonos csengőhangok, egyre több szereplő jelenik meg ezen a piacon: jelenleg harmincnégy magyar és kilenc külföldi tartalomszolgáltató kért és kapott felhasználási engedélyt. A jogdíjbevétel a három évvel ezelőtti 26 millióról 2006-ra 48 millióra nőtt, a felhasznált csengőhangok száma pedig 4400-ról több mint a duplájára emelkedett.

A szervezet szerint a jogdíjforgalom még mindig elmarad a ténylegestől, mivel egyes kulcsszereplők az elektronikus kereskedelemről szóló törvény lehetőségeit kihasználva, nem minősítik magukat tartalomszolgáltatóknak (pedig a bevételből jelentős arányban részesülnek), és a jogdíjfizetési kötelezettséget a bevételi lánc alján elhelyezkedőkre hárítják, akiktől nehezebb beszedni a díjakat.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A csengőhangletöltések után fizetendő jogdíjakat 2007 januárjában megemelte az Artisjus. Az elért nettó árbevétel eddigi nyolc százaléka helyett most már tízet vagy az egyéb, reklám- és szponzorációs bevétel hat százalékát, de legalább a jogdíjminimumot, azaz (húsz helyett) huszonkettő forintot kell a szolgáltatónak befizetni letöltésenként. Ingyenes letöltés esetén szintén jogdíjminimumot kell fizetni. Ezenkívül havi átalánydíjat is kell a szolgáltatónak fizetni - mint minden online elérhető zenemű vagy műrészlet esetében - a csengőhangok után is: ez a (meghallgatható, de le nem tölthető) művek számától és hosszúságától függően sávosan változik. Például egypercnyi időtartam alatt tíz műig kétezer forintot, 501 és ezer mű között ötvenezer forintot kell havonta fizetni. Az átalánydíjak januártól nem változtak 2006-hoz képest.

Emelkedett viszont az online zeneletöltés jogdíja: a nettó árbevételnek nyolc helyett tíz százalékát kell befizetni a közös jogkezelő szervezetnek. A jogdíjminimum viszont - megkezdett hétpercenként - átlagosan nem emelkedett, maradt egységesen 28 forint. Átalánydíjat kell fizetni a hívódallam (ring back tone) szolgáltatásért is, amikor az előfizető a szolgáltató adatbázisából kiválasztott, a hívó számához rendelt, a hívó számára hallható csengetési hangot helyettesítő zenét tölt le.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem