16 °C Budapest

Nem időszerű az árfolyamrendszer átalakítása - Danske

Pénzcentrum
2007. március 2. 13:34

A forint intervenciós sávjának megszüntetéséről szóló pletykák kaptak lábra reggel a piacon. A Danske Bank elemzői szerint bár ez bizonyos szempontból kívánatos lenne, egyelőre nem valószínű, hogy bekövetkezik a mostani helyzetben.

A pletykák alapját a Danske elemzője az MNB volt igazgatójának egy konferencián történt kijelentéséhez köti, ahol Hamecz István az intervenciós sáv eltörlése mellett érvelt. Hamecz az MNB-től az OTP Alapkezelőhöz távozott, ezért mint piaci szakember, és nem az MNB vezető közgazdászaként nyilatkozott. Hamecz előadásában a "kellene" és nem a "lesz" kifejezést használta.

A Danske szerint Hamecz továbbra is az egyik legfelkészültebb közgazdász Magyarországon, ezért szavaira érdemes odafigyelni. Az OTP Alapkezelő jelenlegi elnöke a miniszterelnöknek is adott tanácsokat, így szavainak súlya még nagyobb lehet.

A kijelentésektől a Danske azt várja, hogy a forint árfolyamának volatilitása átmenetileg megnőhet ma, ugyanakkor tartós hatások nem valószínűek. Most nem időszerű a magyar árfolyamrendszer átalakítása - érvel a dán bank elemzője.

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 15. csütörtök
Zsófia, Szonja
20. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Árfolyamok!
A legfontosabb magyar és nemzetközi részvény és devizaárfolyamok ÉLŐBEN!
Most nem