24 °C Budapest

A jegybankelnökről egyeztetett Gyurcsány a pártok vezetőivel

Pénzcentrum
2007. február 7. 10:15

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ma a Magyar Demokrata Fórummal egyeztetett a Magyar Nemzeti Bank új elnökéről, miután hétfőn a Magyar Szocialista Párttal, kedden pedig a Szabad Demokraták Szövetségével konzultált. A kormányfő a jegybank leendő elnökének kiválasztása során figyelembe veszi a megbeszéléseken elhangzott érveket. Eddigi sajtóinformációk szerint a posztra a legesélyesebb Simor András a Deloitte elnöke, illetve az utóbbi időben egyre többször felmerült Bodnár Zoltán, az EXIM Bank vezérének neve is. Igaz, a legutóbbi információink szerint Bodnár esélyei csökkentek.

A miniszterelnök kiemelten fontosnak tartja a Magyar Nemzeti Bank függetlenségének biztosítását és az intézmény zavartalan működését - áll a MEH közleményében. Ezért - habár a jogszabályok erre nem kötelezik - január 30-án megbeszéléseket kezdeményezett valamennyi parlamenti párt elnökével, hogy megismerje véleményüket a jegybankelnök kiválasztásának szempontjairól, elveiről és az esetleges személyi javaslataikról.

Gyurcsány Ferenc február 5-én Hiller Istvánnal, február 6-án Kuncze Gáborral, a mai napon pedig Dávid Ibolyával konzultált. A kormányfő sajnálja, hogy a Fidesz vezetői nem élnek a tárgyalás lehetőségével és minden szakmai vagy elvi indoklás nélkül nyílt levélben közölték, hogy jelöltjük Járai Zsigmond. (Megjegyezzük, Járai a törvény szerint nem lehet újra jegybankelnök.) A miniszterelnök ugyanakkor tudomásul vette, hogy az ellenzéki párt a jelenlegi jegybankelnököt támogatja. A Kereszténydemokrata Néppárt mindössze azt jelezte, hogy nem kíván élni a konzultáció lehetőségével.

A mai és a korábbi konzultációkon elhangzott érveket a kormányfő figyelembe fogja venni a Magyar Nemzeti Bank elnökének jelölése során. Az új elnök március 1-vel kerülhet pozícióba.

Drágult a tojás

A márciusi adatok alapján tavalyhoz képest alacsonyabb lett a tejtermékek feldolgozói értékesítési ára is, így többek között a vajé, a vajkrémé, a trappista sajté, a...

NAPTÁR
Tovább
2026. május 2. szombat
Zsigmond
18. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Mondd el, mit gondolsz!
Töltsd ki a kérdőívet: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mégsem