Nőtt a repülőgépjárat-törlésekkel és az automatákból vásárolt jegyekkel kapcsolatos panaszok száma.
Felháborodott vásárlók sora rohamozta meg leveleivel az amerikai digitális óriás, az Apple online letöltési fórumát, az iTunest, mert karácsony első- és másodnapján az nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a letöltés lelassult, sőt néhány esetben a rendszer be sem engedte a vásárolni kívánókat, kedves hibaüzenetekkel tolmácsolva a problémát.
A fennakadást a szakértők szerint az okozta, hogy négyszer annyian látogatták meg az oldalt mint az előző év azonos időszakában, és ekkora forgalomnövekedésre az Apple nem volt felkészülve, már csak azért sem, mert az előző időszak pontosan a látogatottság visszaesését, és egyes versenytársak térnyerését mutatta.
A karácsony azonban az Apple számára is rejtegetett ajándékot. A növekedés visszaesése, legalábbis ebben az időszakban megtört, az Apple az abszolút sikertermékek közé sorolhatta mind iPodjait , mind pedig az iTunesról való letöltésre alkalmas ajándékkártyáit. A szakértők szerint a fent említett incidens sem tudja majd megtörni a bizalmat, amely pillanatnyilag az iPodokat övezi, szerintük sokkal inkább az új felhasználók türelmetlenségéről, és nem egy elterjedt problémáról van szó.

Kötelező boltzárat rendeltek el: így változik a Lidl, Aldi, Spar, Penny és Tesco nyitvatartási ideje
Három napos hosszúhétvégének örülhetnek a magyar családok. Nem szabad ugyanakkor megfeledkezni arról, hogy változik a boltok nyitvatartási ideje

Itt az újabb ár-botrány a hazai boltokban: több nagy lánc is összejátszott, minden vásárló megérezte
A megállapodás résztvevői így kiiktathatták az árversenyt, mesterségesen magas árszintet kialakítva.
Beszámolók szerint az 1-3 éves korosztály 25%-a - tehát minden negyedik gyermek - elutasít valamilyen ételt, és sokuknál óvodás, általános iskolás korban is fennáll még a probléma.
Az egyre népszerűbb finanszírozási forma itthon is gyorsan terjed, egyre többen ismerik és használják.
Bár sokat fejlődött az utóbbi években a hazai startup ökoszisztéma, még egy nagyságrenddel, szinte minden fontos mutatóban le van maradva a régiós élvonaltól.
A 120 fős tulajdonosi közösség mellé most Balogh Petya cége is beszállt a Brancs közösségi finanszírozási platformba.
-
Videó: Budapesten rendezték a klímaszerelők világbajnokságát
Elméleti teszt, hibaelhárítási és forrasztási feladat várta a szerviztechnikusokat.
-
A férfiak jobban állnak anyagilag és határozottabbak is a pénzügyekben
A nők nagyobb eséllyel élték fel megtakarításaikat az elmúlt években.
-
Így lesz klímaberendezés a kerti kútból – startupokat díjazott az MVM
A hetedik alkalommal megrendezett MVM Edison startup versenyen az egyediség és a nemzetközi ambíciók is számítottak.
Sustainable World 2023
Portfolio Balaton Business Forum 2023
BUDAPEST - Pörgessük fel együtt a hazai KKV szektort!


