A két ünnep közötti három napban az ország egyik fele megpihen, ahol csak lehetőség volt rá az alkalmazottakat szabadságra engedték, a gyárakban a termelést leállították és csak a legszükségesebb karbantartási és leltározási munkálatokat látják el a következő három napban - írja a Világgazdaság.
A rendelések teljesítésének átütemezésével oldotta fel a karácsonyi körüli termelési láz közepette a szabadságolást a Dreher Sörgyárak Zrt., amely már december első felében leszállította partnereinek a megrendelt mennyiséget. Ugyanígy leállította termelését a két ünnep közötti időszakra a Chio-Wolf Magyarország Kft, itt csupán a karbantartás és a leltár elvégzéséhez feltétlenül szükséges személyzetet tartották bent.
Nincs ilyen szerencséje azonban a Dunaferrnél dolgozóknak, ahol a megszokott ütemben folyik a termelés december végén is, mivel a melegüzemeknek folyamatosan működniük kell, ebben az esetben az általános szabály az, hogy karácsonyt a nagycsaládosok, szilvesztert pedig az egyedülállók tölthetik a munkahelyüktől távol.
Miközben a termelővállalatok többsége megpróbálja tőle telhetően tehermentesíteni alkalmazottait az év végén, addig a kereskedelmi cégek esetében az év vége jelenti az igazi hajrát, a Tesco például ebben az időszakban bonyolítja egész éves forgalmának 25 százalékát, így érthető, hogy ebben az esetben szó sem lehet szabadságról, sőt a két ünnep között az adminisztratív területen dolgozóknak is be kell segíteniük az értékesítésnél.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








