Az ENSZ főtitkára szerint elkerülhetetlen a Párizsi Klímaegyezmény 1,5 Celsius-fokos céljának túllépése, és azonnali irányváltásra van szükség a klímaválság kezelésében.
Megszorítások ide, megszorítások oda, az előrejelzéseken felüli volt a karácsony előtti kereskedelmi forgalom. Többféle magyarázat is született az ijedelem hiányára, egyesek szerint ez az utolsó nagy költekezés a visszaesés előtt, míg mások az intézkedések először majd csak a januári számlákon megjelenő hatásának a láthatatlanságában vélik felfedezni a vásárlási láz okát.
Meglepő a magyar lakosság reakciója, de talán még megdöbbentőbb lehet, hogy az Egyesült Államokban ezzel ellentétben az előrejelzett növekedés elmaradásával kell számolni a kiskereskedelem szereplőinek, az általános növekedés a Visa által prognosztizált 7,5 százaléktól is elmaradt.
Az ünnepek előtti időszak egyértelmű győztesei az online portálok voltak, ahol a forgalom a tavalyi év azonos időszakához képest körülbelül 26 százalékkal nőtt, két százalékkal meghaladva a várt értéket. Az online vásárlás térhódításának az Amazonas.com örülhet a leginkább, amely bár egyelőre nem hajlandó az általa lebonyolított forgalom nagyságrendjéről nyilatkozni, annyit mégis elárult, hogy az eredmények meghaladták elvárásait.
Az offline ágazat a következő néhány naptól vár még fellendülést, amelyet igyekeznek az akár 50-75 százalékos akciókkal, diszkontokkal még lendületesebbé tenni. S bár a vásárlási roham megindulni látszik, a sötét felhők mégsem vonultak el teljesen a kiskereskedők feje fölül, hiszen az óriási kedvezmények sok esetben a profitot, a nyereségességet veszélyeztetik.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







