Egy nap alatt 1600 gyorshajtót fotóztak le az M1-es autópályán nemrég kihelyezett automata sebességmérők. Pedig az autópálya-rendőrök a megengedett sebességnél 30 kilométer/órával magasabbra tették a mércét. Akiket tegnap lefotóztak még elkerülhetik a büntetést, azonban hamarosan bezárul minden kiskapu - írja a Népszabadság.
A Tatabánya közelébe telepített sebességmérő egyetlen nap alatt 400 olyan autót fotózott le, amely 160-nál is gyorsabban hajtott egy olyan szakaszon, ahol a megengedett sebesség óránként 130 kilométer volt. Az M1-M7-es sztrádák budaörsi közös szakaszán 24 óra alatt 1200 autós lépte túl a 130-as sebességhatárt, noha az adott útszakaszon legfeljebb 100-zal hajthattak volna.
A rendőrség már megkezdte az automata sebességmérők adatainak értékelését. A most bemért autósok azonban (ha tudják, hogy milyen jogi csűrcsavarral kerülhetik el a felelősségre vonást) még megúszhatják. Szombattól azonban az M1-es valamennyi sebességmérőjén megfordítják a kamerákat (az sem zárható ki, hogy áthelyezik a berendezéseket), így azok szemből fotózzák majd a sofőröket.
Így a készülékek a velük szembe haladó autók vezetőiről már azonosításra alkalmas minőségű felvételeket készítenek, így a jövőben nem lehet vita tárgya, hogy a szabálysértés elkövetése idején ki vezette az autót.

Kötelező boltzárat rendeltek el: így változik a Lidl, Aldi, Spar, Penny és Tesco nyitvatartási ideje
Három napos hosszúhétvégének örülhetnek a magyar családok. Nem szabad ugyanakkor megfeledkezni arról, hogy változik a boltok nyitvatartási ideje

Itt az újabb ár-botrány a hazai boltokban: több nagy lánc is összejátszott, minden vásárló megérezte
A megállapodás résztvevői így kiiktathatták az árversenyt, mesterségesen magas árszintet kialakítva.
Beszámolók szerint az 1-3 éves korosztály 25%-a - tehát minden negyedik gyermek - elutasít valamilyen ételt, és sokuknál óvodás, általános iskolás korban is fennáll még a probléma.
Az egyre népszerűbb finanszírozási forma itthon is gyorsan terjed, egyre többen ismerik és használják.
Bár sokat fejlődött az utóbbi években a hazai startup ökoszisztéma, még egy nagyságrenddel, szinte minden fontos mutatóban le van maradva a régiós élvonaltól.
A 120 fős tulajdonosi közösség mellé most Balogh Petya cége is beszállt a Brancs közösségi finanszírozási platformba.
-
Videó: Budapesten rendezték a klímaszerelők világbajnokságát
Elméleti teszt, hibaelhárítási és forrasztási feladat várta a szerviztechnikusokat.
-
A férfiak jobban állnak anyagilag és határozottabbak is a pénzügyekben
A nők nagyobb eséllyel élték fel megtakarításaikat az elmúlt években.
-
Így lesz klímaberendezés a kerti kútból – startupokat díjazott az MVM
A hetedik alkalommal megrendezett MVM Edison startup versenyen az egyediség és a nemzetközi ambíciók is számítottak.
Sustainable World 2023
Portfolio Balaton Business Forum 2023
BUDAPEST - Pörgessük fel együtt a hazai KKV szektort!


