Kifejezetten jól áll a vám- és pénzügyőrség az eddigi bevételeit tekintve, az év végén minden bizonnyal messze az előirányzatok felett zárja a kasszát több adónem esetében is - írja a Világgazdaság.
Október végéig az üzemanyagok után befizetett adó meghaladta a 374 milliárd forintot - ez 33,6 milliárddal több, mint tavaly ilyenkor.
A dohánytermékek után befizetett adó is növekedett, október végére megközelítette a 174 milliárd forintot. Félő volt, hogy az év közbeni - januári és szeptemberi - adóemelések miatti drágulás ismét a feketepiacra űzi a vevőket, ám az ukrán és a román határon elrendelt erős kontroll hatásosnak bizonyult: a tavalyihoz képest 10 százalékkal nőtt a legális cigarettaforgalmazás
A regisztrációs adó is jól áll, a tavalyi adatnál szinte pontosan 50 százalékkal nagyobb a bevétel, csaknem 73 milliárd forint. Az év végéig még 8,1 milliárdot kellene beszedni, hogy teljesüljön a terv, ám ennél biztosan jobban alakul a végeredmény.
Meglepő adatot produkált a bérfőzési szeszadó: bár önmagában nem túl nagy összegről van szó, az azért figyelemre méltó, hogy a tavalyi 2,6 milliárdról az idén októberre 3,7 milliárdra ugrott, ez már több is, mint az egész évre számított összeg. Várható, hogy a végső kassza 5 milliárdnál is többet mutat.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








