Néhány nappal ezelőtt számoltunk be virtuális hasábjainkon arról, hogy várhatóan mi kerül majd a fa alá, vagyis hogy melyek lesznek az idei karácsony sikertermékei. Plazma tv, házi mozi, vagy mp3 lejátszó? Egy biztosan közös bennük, mind jó eséllyel pályáznak az ajándékdobozok egyikére. A következő néhány bekezdésben annak járunk utána, hogy mire kell odafigyelni a "kis zenélő kütyük", vagyis az mp3 lejátszók vásárlásánál!
Egy budapesti elektronikai nagy áruházat látogattunk meg annak érdekében, hogy megtudjuk, mik a legfontosabb szempontok, amelyek alapján döntésünket meghozhatjuk, és hogy mennyiért milyen szolgáltatásokat kaphatunk a különböző típusoktól és márkáktól.
Kihalófélben lévő fajok
Míg két-három évvel ezelőtt az általunk keresett termék szinte fehér hollónak számított és mindenhol cd-lejátszóval találkozhattunk, addig manapság a boltok polcain csupán elvétve találkozhatunk ezekkel az "őskövületekkel", és a technika fejlődésének következtében megcsappant kereslet nagy valószínűséggel már nem fog növekedni, hisz az mp3 lejátszók kényelmét is megvásárolhatjuk már hasonló árkategóriában.
Valószínűleg ugyanilyen "kihalásra ítélt faj" utolsó példányait tudhatjuk magunkénak, ha olcsósága miatt a 128 megás lejátszó-csodák valamelyikét vásároljuk meg a karácsonyi hajrában, az ár-érték versenyben alulmaradó daraboknak ugyanis mára már csak 2-3 ezer forint előnye maradt sokkal praktikusabb 256 vagy 512 megás társaikkal szemben.
Beugró
Hogy miért is van mindez így? Manapság már természetes, ami egy évvel ezelőtt még elképzelhetetlen volt, hogy 10 ezer forintnál kisebb összeggel a zsebünkben is érdemes legyen útnak indulni, ha mp3 lejátszót szeretnénk. Az általunk felkeresett áruházban például már 7450 forinttól kaphatunk ilyen készülékeket, bár ezek még az előbbiekben leírt kategóriába tartoznak, vagyis minden plusz szolgáltatás nélküli, kis tárhellyel rendelkező darabok.
A másik végletet az Apple iPodjai jelentik, amelyek már minden jóval fel vannak szerelve, sokszor még többel is, mint amennyit normál esetben egy felhasználó ki tud használni, de mindezért mélyen a zsebünkbe kell nyúlnunk, akár 70 ezer forintos mélységig is.
Mit kapsz a pénzedért?
Alapjában véve igaz, hogy az akciós termékeket kivéve, a memória növekedésével, függetlenül attól, hogy no name vagy márkás terméket vásárolunk-e meg, nő az ár is. Így érdemes lehet már hetekkel karácsony előtt is végigböngészni az utcán kezünkbe nyomott, vagy a postaládánkba nagy nehezen betuszkolt reklámújságokat, hogy megtudhassuk mit hol mennyiért akarnak szinte nekünk ajándékozni.
A valóban óriási akciók következtében fordulhat csak elő, hogy 10 ezer forintért 256 megás és egy gigás terméket is vásárolhatunk, jogos a kérdés: ki az a, aki ezt a lehetőséget kihagyva a kisebbet választja.
Vas tyúk is talál szeget...
Nem minden azonban a tárhely, ugyanis azok az 1 gigás készülékek, amelyeket ennyire olcsón kínálnak, teljesen csupasz verziók, semmilyen plusz szolgáltatást sem kínálnak, és általában ismeretlen, vagy más sok néven futott kínai gyártmányokról beszélhetünk. Nézzük meg, hogy mik azok a tulajdonságok, amelyekért cserébe kifizetjük a kategóriánkat körülbelül plusz 5-6 ezer forintot.
Akkumulátorral vagy anélkül?
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 8,54 százalékos THM-el, és havi 127 668 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 9,01% a THM; a Raiffeisen Banknál 9,15%; a K&H Banknál 9,23%, az Erste Banknál pedig 9,63%; míg a MagNet Banknál 9,71%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A nekünk segítő eladó szerint az akkumulátor átlagosan 2-3 ezer forintnyi többletköltséget jelenthet, ezért azonban csakis számítógépről tölthető verziót kapunk meg, ami valljuk be nem túl praktikus. Ha adapteres változatot szeretnék, az még néhány ezer forintot jelent, ekkor azonban függetlenné válunk a pc-ktől és saját utunkat járhatjuk.
Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az adapteres variációért kifizetett plusz 4-5 ezer forintból vehetünk már elem akkumulátorokat és hozzájuk való töltőt is, amellett hogy az elemes megoldás további előnye, hogy bárhol bármikor tudunk pót elemet venni, ha bármi történne az "aksikkal".
Szoftver, kábel, rádió, diktafon, ébresztő, beépített hangképek és USB 2.0
Mindezek olyan plusz szolgáltatást jelentenek, amelyekért csak akkor érdemes fizetnünk, ha olyasvalakinek vásárolunk, aki ezeket használni tudja és minden valószínűség szerint fogja is.
A "szakértő" szerint nem érdemes szoftveres, beépített hangképekkel és ébresztővel ellátott eszközt venni egy gyermeknek, aki minden valószínűség szerint csupán zenét fog hallgatni, ilyen esetben érdemes a lehető legegyszerűbb készüléket választani. Ilyen esetben nem érdemes a diktafon funkcióért sem fizetni, ami egyébként is inkább egy játékszer ezeknél a készülékeknél, egyrészt mert a hangminőség sem tökéletes, másrészt mert a rögzített formátum túlontúl sok helyet foglal.
A fent említett plusz szolgáltatások közül egyedül a rádió az, amelyért a legtöbb esetben hajlandóak áldozni a vásárlók, tudtuk meg az áruházban, a rendszer kifinomult, a vételi minőség jó, így valóban mindenhol élvezhetjük a rádió kényelmét.
Márka vagy "noname"?
Érdemes-e márkát venni? Az eladó válasza egyértelmű igen volt. Szerinte érdemes néhány ezer forintot szánni arra, hogy könnyebben tudjuk szervízeltetni, és ne egy már megszűnt termék megszűnt forgalmazója után kelljen kutatnunk. Emellett tapasztalataik szerint sokkal kevesebb probléma akad később azokkal az eszközökkel, amelyeket már évek óta hazánkban tevékenykedő gyártók forgalmaznak, bár vannak feltörekvő márkák is, amelyekre érdemes lehet voksolni.
Az 1 giga alatti kategóriában kiemelte az LG-t, a Sonyt, az Eronixot, Panasonicot és Samsungot, míg csúcskategóriában főleg a Creativera és a Apple iPodjaira helyezte a hangsúlyt.
MP3, MP4, JPEG és társaik
Egyre nagyobb sikert arat az mp4 lejátszó, amely már képi megjelenítésre is képes, tehát feltelepíthetjük kedvenc klipeinket is, természetesen a plusz szolgáltatással az ár is növekszik, bár nem kirívóan nagy mértékben, így ha valami különlegeset szeretnénk, és tudjuk még nyújtani a családi költségvetés karácsonyi takaróját, akkor érdemes lehet ebbe invesztálni.

Kötelező boltzárat rendeltek el: így változik a Lidl, Aldi, Spar, Penny és Tesco nyitvatartási ideje
Három napos hosszúhétvégének örülhetnek a magyar családok. Nem szabad ugyanakkor megfeledkezni arról, hogy változik a boltok nyitvatartási ideje

Itt az újabb ár-botrány a hazai boltokban: több nagy lánc is összejátszott, minden vásárló megérezte
A megállapodás résztvevői így kiiktathatták az árversenyt, mesterségesen magas árszintet kialakítva.
Beszámolók szerint az 1-3 éves korosztály 25%-a - tehát minden negyedik gyermek - elutasít valamilyen ételt, és sokuknál óvodás, általános iskolás korban is fennáll még a probléma.
Az egyre népszerűbb finanszírozási forma itthon is gyorsan terjed, egyre többen ismerik és használják.
Bár sokat fejlődött az utóbbi években a hazai startup ökoszisztéma, még egy nagyságrenddel, szinte minden fontos mutatóban le van maradva a régiós élvonaltól.
A 120 fős tulajdonosi közösség mellé most Balogh Petya cége is beszállt a Brancs közösségi finanszírozási platformba.
-
Videó: Budapesten rendezték a klímaszerelők világbajnokságát
Elméleti teszt, hibaelhárítási és forrasztási feladat várta a szerviztechnikusokat.
-
A férfiak jobban állnak anyagilag és határozottabbak is a pénzügyekben
A nők nagyobb eséllyel élték fel megtakarításaikat az elmúlt években.
-
Így lesz klímaberendezés a kerti kútból – startupokat díjazott az MVM
A hetedik alkalommal megrendezett MVM Edison startup versenyen az egyediség és a nemzetközi ambíciók is számítottak.
- Jégeső vert el több magyar települést
- Most nem lesz egyszerű elrepülni Budapestről – fontos információk az utasoknak
- Digitális szintet ugrana a Magyar Nemzeti Bank
- Az úszóvilág fővárosa lesz Budapest
- Szakértő: a jobboldalnak korai innia a medve bőrére
- A magyarok harmada magánorvoshoz jár, komoly összeget hagy náluk
Sustainable World 2023
Portfolio Balaton Business Forum 2023
BUDAPEST - Pörgessük fel együtt a hazai KKV szektort!


