-3 °C Budapest

Kaptunk egy pofont: szertefoszlott az ingyenesség ígérete!

Pénzcentrum
2006. október 6. 08:00

Érdekes folyamatok mentek végbe az elmúlt hónap során az internetes telefon szegmensben, havi rendszerességű sorozatunkat követő Olvasóink számára bizonyára első látásra feltűnik, hogy az eddigi ingyenesség ígérete egy csapásra szerte foszlott. Pontosabban fogalmazva egyszerűen kaptunk egy pofont, hogy rádöbbenjünk, eddig egyszerű promócióról volt szó, az ingyenesség nem tartható fenn. Szerencsére van azért még olyan cég, mely nem változtatott korábbi konstrukcióin.

Változatlanul nem árt tudnunk, hogy az általunk fizetendő percdíjakra alapvetően két tényező hat:

· változik a szolgáltatók árpolitikája, vagy
· elmozdulás következik be a forint (euróval, dollárral, fonttal szembeni) árfolyamában.

A két tényező közül ez utóbbi szorulhat némi magyarázatra: a legtöbb szolgáltatónál euróban, dollárban, vagy éppen fontban tölthetjük fel virtuális számlánkat, így amennyiben ezt forint számlánkról tesszük, a mindenkor érvényes banki árfolyamon történik meg pénzünk átváltása. (Ha devizaszámlát vezetnénk, nem lenne hatással ránk az árfolyamváltozás, ennek azonban pótlólagos költségei vannak.)

Az alábbi táblázatban az egy családba tartozó VoipStunt, VoipCheap, VoipDiscount, VoipBuster és az InternetCalls esetében ki kell emelni, hogy mostantól az ingyenesség havonta csak 300 percre lesz érvényes, az ezt meghaladó percekért 1 penny-t, illetve egy eurócentet kell fizetni a promóciós desztinációk esetében.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A Yahoo honlapja szerint a megadott percdíjakra adó és egyéb díjak jöhetnek, míg másütt ezeket tartalmazzák a táblázatban feltüntetett értékek.

A Jajah esetében, annak specialitása miatt (két telefont kapcsol össze és nem a számítógépről kell beszélni) ki kell emelni, hogy magyar vezetékes számról indított hívások percdíjait vizsgáljuk.

Egy másik különös változás a korábbi körképekhez képest, hogy a VoipBuster-klónok elkezdték külön árazni az USA-ba irányuló mobilhívásokat, melyek eddig a vezetékes árával (azaz ingyen) futottak. Szép lassan számos célország kikerül a promóciós körből, felhasználóként azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy az üzleti modell értelmében mindig lesz éppen induló cég, mely akciókkal csábít számlanyitásra és befizetésre, miközben a cégcsoport más tagjai lassan fizetőssé válnak.

NAPTÁR
Tovább
2026. január 14. szerda
Bódog
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?