Végre piacra dobta a Philips az első olyan telefonkészüléket, mellyel úgy is használható a Skype, hogy egyetlen személyi számítógépnek sem kell a lakásban lennie. A VOIP841-es modellt egyszerűen be kell dugni a szélessávú csatlakozóba és máris beszélhetünk Skype hálózaton, de akár hagyományos vonalon is, egyetlen készülék segítségével.
Az újdonság várhatóan 2006 vége felé lesz tömeges mennyiségben elérhető, a Netgear pedig várhatóan 2007 elején dobja piacra hasonló telefonját.
A voip-piaccal kapcsolatban azt kell látni, hogy mára rengeteg ember értesült az olcsó telefonálás előnyeiről, a legtöbben azonban félnek az új technológiáktól és nem is nagyon tudják használni őket. Ennek köszönhető a fentiekben felvázolt fejlődési irány, mely az eddiginél jóval szélesebb rétegek számára teszi elérhetővé az újítást. (Ebbe a képbe tökéletesen passzol a Tesco-ban, polcról, dobozban levehető telefon-csomag, mely csatlakoztatás után feltelepíti magát és egyetlen gombnyomással kezdődhet az olcsó telefonálás.)
Az eBay negyedéves gyorsjelentéséből kiderül, hogy a vállalat által felvásárolt Skype bevétele a második negyedév során szekvenciálisan (az előző három hónaphoz képest) 26%-kal 44 millió dollárra nőtt, mely még mindig meglehetősen kis összeg a 2.6 milliárdos felvásárlási árat figyelembe véve. Az irány tehát adott: az eddiginél jóval nagyobb tömeget kell meghódítani, hogy a fizetős szolgáltatások jobban hozzanak a konyhára!
Almageddon a hazai almapiacon: soha nem látott terméskiesés jöhet, így alakulhat 2026 őszén a kilóár
Alig lesz idén magyar alma, mégis zuhan az ára – elsőre szinte hihetetlen, mi történik a hazai piacokon. Az elmúlt fél évszázad leggyengébb almatermése várható...
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







