Eörsi Mátyás, a parlament európai bizottságának elnöke a 13. havi nyugdíj eltörlését tartja az egyik lehetségek módjának a központi kiadások csökkentésének. A javaslatát, miszerint a kormánynak be kellene olvasztania a 13. havi nyugdíjat a normál, 12 havi juttatásba a bizottság tegnapi ülésén vetette fel - írja a Magyar Nemzet.
Eörsi Mátyás, a parlament európai bizottságának elnöke a 13. havi nyugdíj eltörlését tartja az egyik lehetségek módjának a központi kiadások csökkentésének. A javaslatát, miszerint a kormánynak be kellene olvasztania a 13. havi nyugdíjat a normál, 12 havi juttatásba a bizottság tegnapi ülésén vetette fel. Az ülésen ugyancsak részt vevő Veres János pénzügyminiszter nem zárkózott el teljesen a javaslat elől, sőt ígéretet tett arra, hogy azt a kormányülésen is felveti.
Közgazdász és egyéb uniós körökben már korábban is megfogalmazódott ez a gondolat, de Gyurcsány Ferenc miniszterelnök mindezidáig nem volt hajlandó tárgyalni a témában, sőt többször is hangoztatta, hogy tűzön-vizen keresztül is megvédi azt.
A 13. havi nyugdíj és az 5 éves nyugdíjkompenzációs program volt az egyik legerősebb ígérete a kormánypártnak a kampány alatt. A juttatást bevezetéséről egyébként a 2002-ben megválasztott Medgyessy-kormány döntött úgy, hogy a nyugdíjakat fokozatosan utalják ki, a nyugdíjas először a negyedik év végén kapja meg a teljes tizenharmadik havi nyugdíjhat és ekkor is két részletben utalját azt ki.
A Magyar Nyugdíjasok Egyesületeinek Országos Szövetségének elnöke, Csákabonyi Balázs bár már hallott ezirányú javaslatokról, úgy tudja a kormány a közeljövőben nem tárgyal a kérdésről, amelyet legkorábban a decemberi a "nyugdíjreform továbbfejlesztéséről szóló fórum" témája lehet, a nyugdíjkorhatár emelésének kérdésével egyetemben.
Almageddon a hazai almapiacon: soha nem látott terméskiesés jöhet, így alakulhat 2026 őszén a kilóár
Alig lesz idén magyar alma, mégis zuhan az ára – elsőre szinte hihetetlen, mi történik a hazai piacokon. Az elmúlt fél évszázad leggyengébb almatermése várható...
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.






