A júliusi hőség fellendítette a italpiacot- vallják az üditőital- és sörgyárak. A 2006-os nyár legnagyobb nyertesei azonban egyértelműen a klímagyártók, a piac 70 %-os bővülést mutat a tavalyi adatokhoz képest.
Nehéz dolga van annak, aki augusztusban klímát szeretne vásárolni, már csak egy-egy drágább, illetve olcsóbb készülékek várják a hipermaketekben, barkácsáruházakban. A márkásabb darabokat ugyanis már elvitték a nagy rohamban. Annak, hogy a vásárlók az idén inkább ezeket a termékeket részesítették előnyben, nem csupán a meleg az oka, a nagyobb befektetéstől jobb minőséget és nagyobb biztonságot várnak.
A nyári meleg versenyében a második helyen a sör és ásványvízgyártók végeztek. A hazai sörpiacnak 2003 óta nem volt ilyen jó idénye. Bár még az augusztus hátravan, a Borsodi Sörgyár munkatársa optimistán nyilatkozott az eddig elért eredményekről. Az egy főre jutó sörfogyasztás már a tavalyi évben is nőtt, meghaladva a 70 litert, de a kilencvenes évek 100 literes álomhatárának elérésére a jelenlegi tendenciák alapján nincs sok esély. Leginkább a standard és prémium sörök forgalma nőtt 4, illetve 2 százalékkal, míg a speciális söröké 9 százalékkal esett vissza.
Az ásványvíz gyártók háza táján is jogos az öröm, az egy főre jutó ásványvízfogyasztás az idén megközelítheti a 80 liter/főt, ami 13%-os emelkedést jelentene az előző évhez képest. Bár a meleg nyárnak biztosan nagy szerepe volt a növekedésben, az ásvány vízfogyasztás szezonális jellege jelentősen csökkent, ami annak köszönhető, hogy a csapvizet a fogyasztók saját márkás termékekkel váltották ki. Üröm az örömben, hogy a fogyasztás növekedése nem feltétlenül fogja magával hozni a bevétel növekedését, mivel a gyártóknak a növekedés eléréséhez sok esetben kellett árcsökkentéshez, vagy akciókhoz folyamodniuk az egyébként is minimális hasznot hozó piacon.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







