Elfogadta a kormány az egyéni egészségbiztosítási járulékszámlák bevezetéséről szóló határozatot - mondta a Világgazdaságnak Rácz Jenő egészségügyi miniszter. Júliustól élesben működik a rendszer, ebből kiderül, hogy ki jogosult a társadalombiztosító (tb) által finanszírozott szolgáltatásokra s ki nem.
Elvileg minden magyar állampolgár biztosított, hiszen januártól a nyugdíjasok, a munkanélküliek és más rászorultak tb-járulékát az állami költségvetés állja. E célból a parlament 303 milliárd forintot szavazott meg az egészségbiztosítási alap idei költségvetésébe, így az idei tervezett deficit a tizedére csökkent. A miniszter szerint ez az intézkedés jelentős lépés a biztosításalapú egészségügyi ellátás bevezetéséhez.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) által kidolgozott informatikai rendszer már elkészült, ez alkalmas arra, hogy a beteg meggyőződjön, befizették-e utána a járulékot, így jogosultságot szerzett a tb által finanszírozott ellátásokra - mondta Rácz Jenő. Megtudhatja azt is, hogy mikor, hol és milyen szolgáltatást vett igénybe a biztosító kontójára.
A biztosított egy kód segítségével léphet be az egyéni járulékszámláját nyilvántartó informatikai rendszerbe. A kódot az okmányirodák a személyazonosítás után adják ki, amellyel a biztosított a kormányzati portálon teremthet kapcsolatot az OEP-pel. A számla a biztosítotti jogosultságot, a felhasználói oldalon pedig a kapott egészségügyi ellátásokat tartalmazza. A járulék összegét, befizetésének folyamatosságát az APEH tartja nyilván - tette hozzá a miniszter.
Elmondta azt is: azután sem szűkül az OEP által jelenleg finanszírozott gyógyítóellátások köre, hogy a tervek szerint jövő januártól bevezetnék a háromszintű biztosítási csomagot. A biztosítási rendszer egységes, mindenkire kiterjedő marad, alapja a szolidaritás.
Az alapcsomag szolgáltatásait a beutalási rend szerint, a hatályos jogszabályok alapján vehetnék igénybe a biztosítottak. A beteg a saját maga megnyugtatására azonban a tb pénzén legfeljebb egy konzílium finanszírozását kérhetné, a többit - más országok gyakorlatához hasonlóan - térítés ellenében igényelhetné. Ezzel elkerülhetnék a tetemes közpénzt felemésztő párhuzamos, sok esetben a beteget veszélyeztető ellátásokat. Az alapcsomag igénybevétele mindenkit megillet, ebbe tartozik például a közegészségügyi ellátás, a járványok megelőzését szolgáló védőoltás, a kötelező oltás, a mentés, a vérellátás, az anya- és csecsemővédelem, valamint a sürgősségi ellátás. Ez utóbbit nemzetközi standardok alapján határozzák meg.
Az azonnali orvosi beavatkozást igénylőket a tb-jogosultság vizsgálata nélkül is el kell látni. Azt, hogy ennek a díját az OEP vagy más fizeti meg, csak ezt követően lehet firtatni s a szolgáltatás ellenértékét behajtani.
A második csomagba azok az ellátások kerülnének, amelyeket jelenleg is fizet az OEP. Ám arról, hogy az újonnan bevezetendő orvosi technológiákat közpénzből fizetik-e vagy sem, előzetes értékelés alapján döntenének. A harmadik csomagba az extra szolgáltatásokat sorolnák, amelyeket készpénzzel vagy kiegészítő biztosításokkal fizetne ki a beteg. Ezek között van például a plasztikai sebészeti és a fogászati beavatkozás, az egyágyas, internettel is ellátott kórházi szoba, a külön étkezés.
FRISS HÍREK
Több friss hír
19:57
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
2026. szeptember 21.
2026. szeptember 20.
2026. szeptember 21.
2026. szeptember 21.
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 21. hétfő
Máté, Mirella
39. hét
Szeptember 21.
ENSZ nemzetközi békenap
Szeptember 21.
A hála világnapja
Szeptember 21.
Alzheimer világnap
Szeptember 21.
A magyar termék napja
Szeptember 21.
A magyar dráma ünnepe
Ajánlatunk
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.
Vásárlás legolvasottabb
4
KONFERENCIA
Tovább
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. szeptember 21. 19:05

Pénzcentrum | 2026. szeptember 21. 18:02

Agrárszektor | 2026. szeptember 21. 19:29



