12 °C Budapest
Phoenix, 2024. június 7.Donald Trump volt amerikai elnök, a Republikánus Párt elnökjelöltje beszél a választási gyûlésén az arizonai Phoenixben 2024. június 6-án. Az elnökválasztást november 5-én tartják az Egyesült Államokban.MTI/EPA/Allison Dinner

Óriási blama lett Trump közösségi médiája: már most súlyos vagyonokat bukott rajta az ex-elnök

2024. szeptember 10. 14:14

A Trump Media & Technology Group (DJT) részvényei jelentős értékvesztést szenvedtek el az elmúlt időszakban. A vállalat, amely a Truth Social közösségi média platform tulajdonosa, a tavaszi tőzsdei bevezetése óta értékének közel háromnegyedét elvesztette - írta a CNN.

A részvényárfolyam közelmúltbeli zuhanása komoly vagyonvesztést okozott a befektetőknek, köztük Donald Trump volt amerikai elnöknek is. Trump 114,75 millió részvényből álló részesedése, amely május elején még 6,2 milliárd dollárt ért, mostanra 2,1 milliárd dollárra csökkent. Ez a drasztikus értékvesztés azt eredményezte, hogy Trump kikerült a Bloomberg Billionaires Index 500 leggazdagabb emberének listájáról.

Szakértők már korábban is figyelmeztettek arra, hogy a Trump Media több milliárd dolláros értékelése nem áll összhangban a vállalat tényleges teljesítményével. A cég veszteséges, bevételei alacsonyak, és a Truth Social továbbra is kis szereplőnek számít a közösségi média piacán.

Matthew Tuttle, a Tuttle Capital Management vezérigazgatója a CNN-nek nyilatkozva kijelentette: "Ha nem Trumpról lenne szó, akkor ezt a dolgot 1 dolláron kereskednék."

A részvényárfolyam csökkenésében szerepet játszhatnak politikai tényezők is. Egyes felmérések szerint Kamala Harris alelnök fej-fej mellett halad Trumppal, ami negatívan befolyásolhatja a befektetői hangulatot.

Tuttle szerint: "Ez a részvény egy teljes mértékben Trump megválasztását célzó játék."

Az amerikai elnöki versenyfutás részleteiről mi is rengetegszer írtunk már. Joe Biden visszalépése után Kamala Harris elképesztő tempóban kezde behozni a republikánus ex-elnököt, holott olyan fontos dolgok részletei, mint az elnökjelölti vita, máig nem teljesen tisztázottak.

Ami a befektetéseket illeti, a Trump Media előtt álló kihívások ellenére a vállalat jelentős, 300 millió dolláros készpénzállománnyal rendelkezik, amit felvásárlásokra és működésre fordíthat. Emellett augusztusban elindította a Truth+ streaming platformot is.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A szakértők óvatosságra intik a befektetőket. Tuttle hangsúlyozta: "Nagyon hiszek abban, hogy a politikát és a profitot külön kell választani. Ha valaki azért kapaszkodik ebbe a részvénybe, mert Trump-rajongó, az egyszerűen hülyeség. Azért fektetsz be, hogy pénzt keress."

- hangsúlyozta a befektetési szakember.

 

Címlapfotó: MTI/EPA/Allison Dinner

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 9. csütörtök
Erhard
15. hét
Április 9.
Unikornis világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?