A Pénzcentrum idén is elemezte a három lánc üzleti beszámolóit, az árbevételek mellett azt is összevettük, hány forintra jön ki havonta az egy dolgozóra jutó...
A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) – Rigó Csaba Balázs elnök kezdeményezése alapján – 2024 elején indította útjára a Magyar Compliance Akadémiát (MCA) azzal a céllal, hogy a tiszta piaci verseny erősítésének további támogatásával hozzájáruljon a gazdasági növekedés helyreállításához. A nemzeti versenyhatóság célja, hogy az edukációra helyezve a hangsúlyt megelőzze a jogsértő magatartásokat és segítsége a vállalkozásokat a jogkövető magatartásaik kialakításában. A 2024. február 15-én megtartott nyitórendezvény – melyen Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter is előadást tartott – a 2023-as év kihívásait, az infláció elleni küzdelem témakörét, és a megfelelés versenyképességben elfoglalt szerepét járta körül.
A második esemény keretében – 2024. március 27-én – a kartelljog kérdéskörében mélyültek el az előadók, kiemelten annak magyarországi fejlődésére koncentrálva. A szakmai konferenciát dr. Bak László a Gazdasági Versenyhivatal elnökhelyettese nyitotta meg.
„A kartelljog alapját képező kartelltilalmi szabály az elmúlt 30 évben lényegében változatlan normatartalommal él. A szabály kontinuitását erősíti az uniós versenyjog végrehajtásáról szóló 1/2003/EK rendelet kartell konvergenciakritériuma. Mivel a jog egy folyamat, érdekes lehet megvizsgálni, hogy az ilyen hosszú idők óta stabilnak tekinthető rendelkezések milyen evolúción mennek keresztül.” - hangsúlyozta köszöntőjében.
A kartellek a legártalmasabb versenykorlátozó megállapodások, melyek jelentős károkat okozhatnak a gazdaságban, miközben a fogyasztók érdekeit is érdemben sértik.
Éppen ezért a Gazdasági Versenyhivatal egyik kiemelten fontos feladata, ezen megállapodások feltárása, és megfékezése. Az elmúlt években több kartellt is feltárt a nemzeti versenyhatóság, köztük kettő közúti kartellt is. 2023 év végén egy közúti táblázással foglalkozó cégek közötti megállapodást, míg 2024 elején egy útszóró só forgalmazó kartellt, 2023 tavaszán egy dunai hajós cégek közötti közbeszerzési kartellt tárt fel a nemzeti versenyhatóság.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 221 733 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,71%, az UniCredit Banknál 6,78%, az Ersténél 6,82, míg a CIB Banknál 6,89%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A rendezvényen felszólalt Dr. Tóth András, a Gazdasági Versenyhivatal elnökhelyettese és a GVH Versenytanácsának elnöke, Dr. Kuritár Dávid és Dr. Pánczél Márk versenytanácstagok, Dr. Szilágyi Pál a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Versenyjogi Kutatóközpontjának igazgatója, illetve Dr. Fejes Gábor és Dr. Kőmíves Attila ügyvédek is. Az előadók többek között olyan témákat vitattak meg, mint az együttműködés és compliance fontossága, az engedékenység visszavonásának körülményei, az ún. no poach kartellek jogsértő jellege, illetve a kis- és középvállalkozások kartell ügyekben való sajátos értékelése.
Címlapkép forrása: MTVA/Bizományosi: Róka László
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







