A magyar vásárlók még mindig az árat nézik elsőként, de közben már simán kifizetnek 600–700 forintot a gyors szállításért.
A volt polgármester vállalatbirodalma utcahosszal veri a toplista két másik dobogósát, de a második és harmadik helyezettnek se kell szégyenkeznie.
Két év kihagyás után újra a Mészáros-csoport került az élre a Forbes legértékesebb családi cégeket összeíró listáján. Mint a lap írja, az egykori felcsúti polgármester neve által fémjelzett vállaltcsoport értéke 526 milliárd forint, ezzel előzték meg a tavaly első helyen végző MPF Holdingot.
A második helyen a Felcsuti Zsolt vezette MPF áll, amely vállaltcsoport értéke 408 milliárd forint. A főleg géptartozékgyártásról, ipari alkatrészeiről, csiszolószerszámairól és illetve hűtő- és fűtőkészülékeiről (FÉG) ismert csoport jelentpős fejlesztéseket eszközölt a tavalyi év óta, ami immár a kapitalizáción is meglátszik.
A harmadik pedig az OTP-vezér Csányi Sándor (és családtagjai) által birtokolt Bonafarm, amely szinte egyeduralkodó a mezőgazdaságban, az élelmiszer-előállításban és annak feldolgozásában. A Bonafarm becsült értéke 320 milliárd forint a listát összeíró Forbes szerint.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








