A jól bejáratott étterem nemcsak a magyaros ízek miatt kedvelt: innen a Jánkahegyről mesés kilátás nyílik Zalaegerszegre és a környező dombokra is.
Megválik a Nobuban lévő részesedésétől Vajna Tímea, állítólag már Magyarországon is járt tárgyalni az ügyben. Ezzel Andy Vajna özvegye az utolsó magyar szálat is elvarrná, kiszállna minden hazai üzletéből.
Az utolsó magyar szálat is készül elvarrni Vajna Tíma: nemrég Magyarországon járt, hogy a Nobu nevű luxusétteremben lévő részesedésétől is megváljon a Blikk szerint. A lap szerint Andy Vajna özvegye minden magyarországi üzleti kötődését fel akarja számolni.
A lap emlékeztet, Vajna Tímea korábbi tizenegy, magyarországi céges kötődéséből mára összesen egy maradt, ez pedig a Nobu nevű budapesti luxusétterem, amelynek egyik tulajdonosa.
Elképesztő profitrobbanás Zsozeatya cégében: ennyit vett ki vállalkozásából a magyar YouTube sztárja
Sikeres évet zárt Zsozeatya cége: a Zsizinátor Kft. árbevétele 2025-ben már meghaladta a 205 millió forintot
Komoly megtorpanás jön a magyar ingatlanpiacon: mindenki erre a lépésre vár, érdemes most vásárolni?
A kormányváltást követő bizonytalanság miatt akár fél-egy évre is lelassulhat a magyar ipari és logisztikai ingatlanpiac.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








