A nemzetközi felmérések adatai ugyanakkor azt mutatják, hogy ehhez még jelentős előrelépésre lenne szükség.
A vezérigazgatók 73%-a szerint a gazdasági növekedés üteme világszerte csökkenni fog a következő 12 hónapban. Ennek ellenére a többség (60%) nem tervez létszámleépítést és jelentős részük (80%) a munkavállalók javadalmazását sem csökkentené. A globális fenyegetések listáján a magas infláció és a makrogazdasági volatilitás szerepelnek első helyen. A 2023-as stratégiai tervek között helyet kapott a kibocsátáscsökkentés és a vállalatok működéséből fakadó éghajlati kockázatok mérséklése is.
A vezérigazgatók véleménye a globális gazdasági növekedést illetően az eddigi legborúlátóbb az elmúlt évek várakozásaihoz képest és jelentősen eltér a 2021-es és 2022-es optimista kilátásoktól, amikor több mint kétharmaduk (76%, illetve 77%) vélte úgy, hogy a gazdasági növekedés üteme az előttük álló évben javulni fog. A PwC 26. Globális Vezérigazgató Felmérésében 105 ország és földrajzi terület 4410 vezérigazgatója vett részt 2022 végén.
„A Covid-19-világjárvány okozta nyomás alól éppen fellélegző vezérigazgatóknak most egy rendkívül volatilis, kiszámíthatatlan gazdasági és geopolitikai környezetben kell helytállniuk, melyet tovább súlyosbít a rekordmagas infláció és az Európát sújtó energiaválság. Ennek következtében a folyamatosan újabb nehézségekkel szembenéző vezetők érthetően borúlátóak 2023 gazdasági kilátásait illetően, közel háromnegyedük a gazdasági növekedés ütemének visszaesését prognosztizálja. Erre felkészülve többségük elsősorban a jelenlegi működési teljesítmény növelésével van elfoglalva, miközben kevesebb erőforrás marad az üzlet jövőbeli igényeknek megfelelő fejlesztésére. A vállalatok hosszú távú életben maradásához a munkavállalók képzése és a technológiai átalakítási programok fejlesztése továbbra is kulcsfontosságú” – összegzi a globális felmérés főbb megállapításait Koncz Barbara, a PwC Magyarország adóosztályának cégtársa.
Csökkent a saját vállalatba vetett hit
A kihívásokkal teli környezetben a vezérigazgatók közel 40%-a úgy véli, hogy vállalata egy évtized múlva nem lesz gazdaságilag életképes, ha a jelenlegi úton halad tovább. Ez a tendencia számos ágazatban, így a távközlésben (46%), a gyártásban (43%), az egészségügyben (42%) és a technológiai szektorban (41%) is megfigyelhető. A vezérigazgatók bizalma saját vállalatuk növekedési kilátásait illetően is drámaian csökkent a tavalyihoz képest (-26 százalékpont): a legnagyobb visszaesés tapasztalható a 2008-2009-es pénzügyi válság óta, amikor 58 százalékpontos csökkenés volt mérhető.
Franciaország, Németország és az Egyesült Királyság vezetői a globális növekedéshez képest kevésbé optimisták a hazai növekedést illetően, szemben például az USA, Brazília, India és Kína vezetőivel.
A vezérigazgatók a következő tíz évben több közvetlen kihívást is látnak a saját iparáguk jövedelmezőségét illetően. A megkérdezett vezetők több mint fele (56%) úgy véli, hogy a változó fogyasztói preferenciák hatással lesznek a nyereségességre, csakúgy, mint a szabályozás változásai (53%), a munkaerő/szakképzettség hiánya (52%) és a technológiai zavarok (49%).
Infláció és makrogazdasági volatilitás: ezek miatt aggódnak leginkább a vezérigazgatók
Míg egy évvel ezelőtt a kiber- és az egészségügyi kockázatok okozták a legtöbb aggodalmat, idén a gazdasági visszaesés hatásai foglalkoztatják a vezérigazgatókat: az infláció (40%) és a makrogazdasági volatilitás (31%) vezetik rövid távon – a következő 12 hónapban – és a következő öt évben is a kockázati tényezők listáját. Továbbá az első számú döntéshozók 25%-a a geopolitikai konfliktusok kockázataitól pénzügyileg is kitettnek érzi magát, míg a kiberkockázatok (20%) és az éghajlatváltozás (14%) jelentősége némileg csökkent.
A leépítést és a javadalmak csökkentését elkerülnék a vezetők
A jelenlegi gazdasági környezetre reagálva a vezérigazgatók a költségek csökkentésére és a bevételnövekedés ösztönzésére törekednek. A vezérigazgatók több mint fele (52%) számolt be a működési költségek mérsékléséről, míg 51%-uk az árak emeléséről, 48%-uk pedig a termék- és szolgáltatáskínálat diverzifikálásáról. Ugyanakkor a cégvezetők több mint fele (60%) azt állítja, hogy nem tervezi a következő 12 hónapban a munkaerő létszámának csökkentését.
A túlnyomó többség (80%) pedig azt jelezte, hogy a tehetségek megtartása és a munkaerő elvándorlásának mérséklése érdekében nem tervezi az alkalmazottak javadalmazásának csökkentését sem.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az éghajlati kockázatok kezelése egyre inkább prioritás
Bár a klímaváltozás más, rövid távú globális fenyegetéshez képest nem szerepelt olyan hangsúlyosan, a vezérigazgatók szerint az éghajlati kockázat továbbra is befolyásolja költségprofiljukat (50%), ellátási láncaikat (42%) és fizikai eszközeiket (24%). A kínai vezérigazgatók különösen veszélyeztetettnek érzik magukat, 65%-uk szerint a klímaváltozás hatással lehet a költségprofiljukra, 71%-uk szerint az ellátási láncra, 56%-uk szerint pedig a fizikai eszközökre.
Felismerve az éghajlatváltozás hosszú távú üzleti és társadalmi hatását, a vezérigazgatók többsége már megvalósított – vagy éppen végrehajt – a vállalata kibocsátásának csökkentésére irányuló kezdeményezéseket (65%). Emellett a vezetők nagy része új, éghajlatbarát termékeket és folyamatokat fejlesztett ki (61%), illetve adatvezérelt, vállalati szintű stratégiát dolgozott ki a kibocsátás csökkentése és az éghajlati kockázatok mérséklése érdekében (58%).
Egyensúlykeresés a rövid és hosszú távú célok mentén
A felmérés arra is kitért, hogy a cégvezetők milyen befektetésekre fókuszálnak a következő egy évben. A válaszok alapján az látszik, hogy a vezetők elsősorban a folyamatok és rendszerek automatizálására (76%), a munkaerő kiemelt területeken történő továbbképzését szolgáló rendszerek bevezetésére (72%), valamint olyan technológiák megvalósítására fordítanak forrásokat, mint például a mesterséges intelligencia, a felhőalapú és más fejlett technológiák (69%).
A rövid távú érdekek és a hosszú távú átalakulás követelményei között ingadozva a vezérigazgatók jelenleg több időt fordítanak arra, hogy cégük aktuális működési teljesítményét növeljék (53%), mint hogy az üzletet és annak stratégiáját a jövőbeli igényeknek megfelelően fejlesszék (47%).
A szervezeteket és a társadalmat ma fenyegető kockázatokat nem lehet egyedül és elszigetelten kezelni. A vezetőknek ezért továbbra is együtt kell működniük a köz- és magánszféra érdekelt feleinek széles körével, hogy hatékonyan csökkentsék ezeket a kockázatokat, bizalmat építsenek és hosszú távon értéket teremtsenek – a vállalkozásuk, a társadalom és a világ számára
– hangsúlyozta Bob Moritz, a PwC globális vezetője.
Itt a nagy év végi pezsgőkörkép: ezek a legjobbak 2025-ben, nagy csatában a Törley és a Moet&Chandon
A Szupermenta terméktesztjén ezúttal száraz rozé pezsgőket vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei.
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








