9 °C Budapest
Woman Holding Empty Basket in supermarket

Indul az állami pénzosztás: 8 milliárd forintra lehet pályázni, itt vannak a feltételek

2022. november 14. 20:28

Kistelepülések boltjainak támogatására 8 milliárd forint keretösszeggel pályázat indul néhány héten belül a Magyar falu program keretében, mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfőn Ácsteszéren – számolt be az MTI.

A Magyar falu program keretében a kormány 8 milliárd forint értékben indított el egy pályázatot, amire a kistelepülések boltjai pályázhatnak, Gyopáros Alpár kiemelte, hogy ezzel a lehetőséggel minden olyan kisbolt élhet, amely 2000-nél kevesebb lakosú településen működik, nem csak azok, amelyek 2021-ben kaptak támogatást. Az elnyert összegek bérköltségre, rezsiköltségre számolhatók el - jelezte.

A pályázat részletei a Bethlen Gábor Alapkezelő oldalán jelennek majd meg, és a dokumentumok kitöltéséhez nem szükséges szakértői segítség, így annak költsége nem elszámolható. Gyopáros Alpár emlékeztetett arra, hogy a 2021-es pályázati felhívásnak köszönhetően jelentős állami támogatással és csekély önrész vállalásával 50 milliárd forintot meghaladó kisbolt fejlesztések valósultak az országban, 1450 helyszínen.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 29. szerda
Péter
18. hét
Április 29.
Zajvédelmi világnap
Április 29.
A tánc világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 29. 20:58
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom