A kormány előtt álló feladatok között a költségvetés helyzetének felülvizsgálata, az uniós források rendezése, valamint a képviselői fizetések csökkentése is szerepel.
Már dolgoznak az új, átírt szabályokon, hamarosan vitára és szavazásra is bocsáthatják.
A KATA új szabályai is szóba kerültek az Országgyűlés hétfői ülésén. Amint egy ellenzéki képviselő megjegyezte: már két hónapja bejelentették, hogy ebben az adózási formában változás lesz, de azóta se tudunk semmilyen részletet, így 450 ezer kisadózó vár teljes bizonytalanságban arra, hogy vajon mi készül.
Válaszadóként a Pénzügyminisztérium államtitkára, Tállai András szólalt fel. Elmondta, hogy a KATA egy olyan sikertörténet, amelyet folytatni kell, és ez a szándék meg is van. Az egyik cél, hogy megőrizzék az alacsony adminisztrációs terheket, de arra számítani kell, hogy emelni fogják a jelenleg 5 százalékos adómértéket - ez ugyanis "távol áll az indokoltan elvárhatótól".
-
Az egészségbiztosítással megelőzhetjük a bajt és megőrizhetjük az egészségünket (x)
A megfelelő egészségbiztosítás nemcsak anyagi védelmet nyújthat, hanem az egészségügyi ellátások megszervezésében és finanszírozásában is segítséget adhat.







