A főorvos szerint, ha figyelünk a megfelelő étkezésre és testmozgásra, akkor a testünk magától elvégi a méregtelenítést.

A Pénzcentrum vlog sorozata, a CashTag ismét a Cápák között üzleti showműsor egyik nyertes vállalkozását vizsgálta meg. A videóban maguk a vállalkozók mondják el mi történt velük a műsor óta, milyen az együttműködés a cápákkal, hogy áll a közös üzlet. A cápák pedig megosztják velünk, hogy miért találták ígéretesnek az adott ötletet, hogyan történik a kiválasztás a kulisszák mögött és mik az elvárásaik a frissen szerzett cégekkel és azoknak vezetőivel szemben.
A három részes Cápák között sorozat első része a Vegi Pont zöldség snack termékeivel foglalkozott, itt Tomán Szabina és Balogh Levente segítségével vizsgáltuk meg a kis kiszerelésű fermentált savanyúságok lehetőségeit. A második részben jött a digitális névjegykártya, az Urilcard, ahol pedig Balogh Péter volt a vendégünk. A sorozat legújabb részében a WeR Mamba elektromos rollereire pattantunk és Lakatos István cápát, a Bravogroup Holding vezérigazgatóját kérdeztük, mit látott meg az ötletben, miért döntött úgy, hogy 5 millió forinttal beszáll.
A mikromobilitás jelentősége az elmúlt években jelentősen felértékelődött a nagyvárosokban, ahol az állandó dugók nehezítik a a közlekedők mindennapjait. Ez egy meglehetősen összetett fogalom ami az egyre népszerűbb könnyű járművek használatához kapcsolódik, ilyen minden közlekedési jármű aminek súlya legfeljebb 350 kg és amelynek sebessége nem haladja meg a 45 km/h értéket. A mikromobilitás magában foglalja a kizárólag emberi hajtású járművek, például kerékpárok, korcsolyák, gördeszkák és rollerek használatát is.
Budapesten a legnépszerűbb könnyű jármű a kerékpár mellett ma már egyértelműen az elektromos roller, ami gyors, egyszerű, praktikus közlekedési alternatíva és utazás közben a környezetet sem szennyezzük vele. A rollereket a fővárosban már több cégtől is bérelhetjük úgy, hogy az adott cég parkolási zónáján belül bárhol leparkolhatjuk azokat. A bérlés a mobil applikációkkal egyszerű és biztonságos, a parkolási zónák pedig egyre nagyobbak.
A bérlés helyett egyre többen döntenek a saját e-roller vásárlás mellett, a Pénzcentrum már tavaly nyáron írt arról, hogy többen vásárolnak e-rollert mint biciklit. Ezzel egyidőben megjelentek a magyar gyártók és forgalmazók is, köztük a WeR Mamba csapata is azaz Nagy Zsombor és Varga Martin.
Elektromos rollerek bérgyártatásával foglalkozunk, amit végfelhasználóknak adunk el országszerte webshopon illetve viszonteladói partnerekkel dolgozunk. Országos szervizhálózatot építünk éppen és viszonteladói kört
- mutatta be a vállalkozást Martin. A fiúk a műsorban meggyőző előadásmódjukkal két befektetőt is szereztek. Moldován András és Lakatos István 5-5 millió forinttal szálltak be, ezért cserébe 12,5%-12,5% tulajdonrészt kaptak a vállalkozásból.
"Magabiztos volt a fellépésük ez szimpatikus volt. Látszott az is, hogy az a termék amit kiválasztottak ahhoz értenek és kedvvel csinálják. Számomra az mindig fontos, hogy az embernek a munkája és a hobbija az lehetőleg essen egybe" - mondta Lakatos István az első találkozásról. A WeR Mamba azokívül, hogy nagyon minőségi anyagokat és modern technikát alkalmaz a rollerek gyártásához, országos szervizgaranciával és 0-24 órás ügyfélszolgálattal áll az ügyfelei rendelkezésére amivel valóban egyedül állóak a piacon. Az összes megyeszékhely közelében terveznek garanciaszervizeket ahova betolhatják a tulajdonosok a rollereket probléma esetén.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az országos szerviz és partner hálózat felépítése nem lesz könnyű feladat, amit a srácok és István is elmondtak, hogy biztosan növelni kell majd a dolgozók létszámát mert most például a fiúk látják el az ügyfélszolgálati teendőket ami a sok egyéb feladat mellett nem fenntartható. Viszont a növekedés nem mehet az ügyfélorientált működés rovására, ezt Martin is kikötötte:
"Én mindenképpen abban látom a mi előnyünket a többi versenytárssal szemben, hogy vásárló orientáltan tevékenykedünk és a hazai márka előnye, hogy az az alkatrész utánpótlás és a szervizelés sokkal megoldottabb." A cégméret kialakításában és a menedzsmentben a két befektető cápa óriási segítség lesz, persze ez plusz feladatokkal is jár még a cápákra nézve is amit Lakatos István egyáltalán nem zavarja, sőt:
Én nem azért fektetek be valahova, hogy de jó ha majd 3 év múlva megtérül mekkora hozamom lesz. Én azért fektetek be különböző tevékenységekbe mert abba hiszek, hogy az adott tevékenység lesz piacvezető a saját területén és akkor abból én is fogok tudni profitálni. De első körben nekem kell hozzátennem, hogy tényleg piacvezető legyen.
További kulisszatitkokat és Lakatos István teljes interjúját az alábbi videóban találjátok:
Címlapkép: RTL Magyarország

Itt a friss rangsor: ezek a weshopok, online élelmiszer boltok szakítanak a legtöbbet Magyarországon
Idén is külön forgalmi rangsor készült a legnagyobb, 100%-ban magyar tulajdonú e-kereskedelmi cégekről.
Beszámolók szerint az 1-3 éves korosztály 25%-a - tehát minden negyedik gyermek - elutasít valamilyen ételt, és sokuknál óvodás, általános iskolás korban is fennáll még a probléma.
Az egyre népszerűbb finanszírozási forma itthon is gyorsan terjed, egyre többen ismerik és használják.
Bár sokat fejlődött az utóbbi években a hazai startup ökoszisztéma, még egy nagyságrenddel, szinte minden fontos mutatóban le van maradva a régiós élvonaltól.
A 120 fős tulajdonosi közösség mellé most Balogh Petya cége is beszállt a Brancs közösségi finanszírozási platformba.
- Végleg megszűnik a YouTube egyik közismert funkciója
- Megváltozik egy ismert autótípus emblémája
- Ezek a világ leghalálosabb hegyei – nem a Mount Everest az első
- Felmérték, melyik autótípus sofőrjei a legagresszívabbak
- Újabb részleteket árult el a kormány a nyugdíjemelési terveiről
- Van egy változás, amiről nagyon sok horgász nem tud
Sustainable World 2023
Portfolio Balaton Business Forum 2023
BUDAPEST - Pörgessük fel együtt a hazai KKV szektort!


