7 °C Budapest

Kétszer annyiba kerülnek az építőipari munkák, mint tavaly: itt a 2021-es árlista

2021. március 25. 08:15

Az építőipar eddig is dübörgött, de a mostani helyzetben meg inkább megnőtt az igény a jó szakemberekre: annak pedig ára van - írja a HelloVidék.

A kormány vissza nem térítendő felújítási programot indított a családok támogatására, ami hatalmas érdeklődést váltott ki a lakosság körében. A megnövekedett megrendeléseket a vállalkozók csak a létszám növelésével tudják kiszolgálni, viszont képzett, tapasztalattal rendelkező, józan életvitelű szakemberből már egyre kevesebbet lehet találni. Emellett jelentős nehézséget okoz az építőanyagok gyors és jelentős drágulása. Van olyan anyag, amely egy év alatt 30-40 százalékot drágult. Sőt a vasanyagok és műanyagtermékek ára havonta is jelentősen változik.

Egy képesítés nélküli segédmunkás is havi szinten hazavisz 350 ezer forint nettó fizetést. Ez a munkáltatónak 620 ezer forint bérköltséget jelent a járulékokkal együtt. Egy 10 fős csapat havonta így 6,2 millió forintba kerül, ami éves szinten közel 75 millió forint.

A fővárosinál a vidéki árak jelentősen alacsonyabbak voltak eddig is, viszont a jelenlegi drasztikus áremelések ezt az ollót még nagyobbra nyitották. Míg pár éve egy homlokzati hőszigetelés munkadíja 3500 Ft/m2 volt, addig most 6000 Ft/m2 alatt már nehezen oldható meg. Ugyanez Budapesten 11-13 ezer Ft/m2 áron is elfogadott.

Ha érdekel a teljes cikk, a HelloVidék oldalán elolvashatod. KATT!

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem