18 °C Budapest

Indul a kincsvadászat: 2 millió forint értékű aranyrudat ástak el Budapest környékén

2021. március 5. 12:05

Márciusban indították útnak Európa nagyszabású kincsvadászatát, amelynek nyereménye 2 millió forint értékű befektetési aranyrudak és egy páros utazás. A Nemzet Aranya szabadtéri kincskeresésben bárki részt vehet, aki elég leleményes, gyors és jó problémamegoldó készséggel rendelkezik.

Magyarország egyik legnépszerűbb szabadulószoba hálózatának tulajdonosa, Koltai Balázs merész vállalkozásba kezdett. Monumentális kincsvadászatot szervez, amelynek indulásakor saját maga ásta el a kincset jelentő 2 millió forint értékű aranyrudakat!

Szerettünk volna valami igazán új és vad ötlettel előállni. Ilyen még nem volt Európában, hiszen Budapesten és környékén valahol elástunk 2 millió forintot aranyban. Gyerekként mindenki szeretett volna legalább egyszer kalóz vagy kincskereső lenni. Az emberek szeretnek értékes dolgokat megtalálni, nyomozni, felfedezni. Ráadásul ez egy szabadtéri program, ami akár a vírushelyzetben is tud működni! Mindenképp olyan dolgot szerettünk volna, ami a szabadban is le tudja kötni az embereket, összehozza a családokat, baráti társaságokat, és van plusz motiváció is a játékra

- nyilatkozta Koltai Balázs, a kincsvadászat ötletgazdája. "Külön figyelmet fordítottunk arra, hogy ebben az időszakban újra össze tudjuk hozni biztonságos körülmények között, a szabad ég alatt az embereket, és felrázzuk őket a bezártság okozta lesújtott állapotból!" - tette hozzá Ureczky Balázs, a projekt társtulajdonosa.

A Nemzet Aranyát több fős kreatív csapat tervezte, és hónapokig tartott a projekt kidolgozása, amely tervezők, grafikusok, szabadulószoba szakemberek, marketingesek és tanácsadók közreműködésével állt össze. A játék 5 héten keresztül fog tartani, amely során a kincsvadászok hétről hétre fejtörő feladványok megoldásával jutnak egyre közelebb az elásott kincs pontos helyéhez.

A Nemzet Aranya fő célja, hogy új élménnyel bővítse a családok és baráti társaságok programját, hogy aktív és izgalmas kalandban legyen részük. Hiszen mindenki szeretne elásott kincset találni! A frappáns rejtvények mellett, Magyarország eddig soha nem hallott történetei valamint aforizmái is hozzásegítenek a megoldáshoz

- nyilatkozta Koltai Balázs, a Pániq-Szoba alapítója.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem