A kezdeményezés a cégalapítás az Európai Unióban akár 48 órán belül, teljesen online és minimális költséggel történő megvalósítását célozza.
Az Erste Bank tapasztalatai szerint elsősorban a feldolgozóipari, agrár illetve kereskedelmi cégek veszik igénybe az NHP Hajrá keretében elérhető forrásokat. A pénzintézet a programban tavaly év végéig több mint 97 milliárd forint értékben csaknem ezer szerződést kötött.
Nagy segítséget jelent a hazai vállalkozások finanszírozásában az NHP Hajrá. Az Erste Bank a Magyar Nemzeti Bank programja keretében 2020 végéig közel ezer hitel- vagy lízingszerződést kötött összesen több mint 97 milliárd forint értékben. A mikro-, kis- és középvállalkozásoknak eddig folyósított hitel összege eléri a 81 milliárd forintot. Jelentős a kereslet a termék iránt, a következő hónapokban pedig további növekedés várható a megkötött ügyletek számában - mondta el Szerdahelyi Róbert, az Erste Bank kis- és középvállalati üzletágának igazgatója.
A vállalkozások egyelőre elsősorban a forgóeszköz-finanszírozást igénylik, az Ersténél a kihelyezett hitelek 55 százalékát ilyen céllal vették fel a cégek. A beruházáshoz kapcsolódó források többsége a meglévő hitelek kiváltását szolgálta: az ügyletek 24 százaléka volt hitelkiváltás, míg az új beruházási hitelek aránya 21 százalék. A megkötött szerződések kétharmadát három iparágból igényelték. A kihelyezett hitelek 24 százaléka a feldolgozóiparba, 22 százaléka a mezőgazdaságba, míg 19 százaléka a kereskedelembe ment.
Az NHP Hajrá hitelek feltételei önmagukban is rendkívül vonzók a kkv-szektor számára, a termékek emellett jól kombinálhatók a különböző garanciaprogramokkal. Az Erste Bank várakozása szerint a pandémiás helyzet várható javulásával ismét élénkül majd a gazdaság és nő a lakossági fogyasztás, ennek köszönhetően mind több hazai vállalkozásnál terveznek fejlesztést. Ezzel párhuzamosan pedig egyre nagyobb igény lesz a beruházási célú hitelekre - tette hozzá Szerdahelyi Róbert.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







