13 °C Budapest

Na szép: ezekben az országokban könnyű célponttá válhatsz, az adataidra vadásznak

2020. augusztus 12. 21:01

Számos olyan ország szerepel a rosszindulatú IT támadások szempontjából legkevésbé biztonságos államok friss rangsorán, ahol magyar cégeknek is élénk üzleti kapcsolataik lehetnek. Azoknak a társaságoknak, amelyeknek alkalmazottai az itt található vállalatokkal, partnerekkel a közös munka miatt rendszeres kapcsolatban vannak érdemes nagy hangsúlyt fektetniük védelmi megoldásaikra. Ellenkező esetben könnyen a hazai működésük is veszélybe kerülhet.

Pakisztánt és Iránt is megelőzve, Thaiföld áll annak a listának az élén, amelyből kiderül, hogy a világon hol a legnagyobb a rosszindulatú informatikai támadások aránya - mutat rá a Panda Security friss összesítő anyaga. A mesterséges intelligenciával támogatott, végpontvédelmi megoldásokat nyújtó vállalat a rendszerében regisztrált tavalyi riasztási esetek száma alapján rangsorolta a legveszélyesebb országokat. 

A listán számos olyan állam fellelhető, ahol a magyar vállalatoknak élénk üzleti, partneri kapcsolataik vannak. Görögország ugyanis a 10. legveszélyesebb helynek számít, az Egyesült Államok a 14., a szomszédos Szlovénia a 15., de Svédország és Spanyolország is tagja a nem túl nagy büszkeségre okot adó húszas körnek.

Azoknak a hazai vállalatoknak, amelyek élénk nemzetközi kapcsolatokkal rendelkeznek, ráadásul munkatársaik a listán szereplő országokban lévő partnereikkel szinte állandó kapcsolatban vannak különösen körültekintően és alaposan kell eljárniuk a védelmi megoldásaik kapcsán. A közös, internet alapú munkafolyamatok, a levelezés, a fájlcsere, a tárhelymegosztás, az egyéb online kommunikáció és platformok rendkívüli veszélyeket jelenthetnek. Ezeken keresztül ugyanis a megbízhatónak vélt partner gyenge védelme miatt olyan rosszindulatú akcióknak - zsarolás, ellopott adatokkal való visszaélés, adathalászat - válhatnak célpontjaivá, amelyek akár a társaság hazai működését is veszélyeztethetik vagy komoly működési kiesést okozhatnak

- hangsúlyozta Gölcz Dénes, a Panda Security hazai ügyvezető igazgatója. Próbálkozásból pedig bőven akad. Az elmúlt év során ugyanis egymillió gépre vetítve 14,9 millió rosszindulatú támadásról szóló riasztást regisztrált a Panda Security mesterséges intelligenciával támogatott rendszere. Emellett 7,9 millió alkalommal kapott el olyan programot a hálózatuk, amely a felhasználónál kéretlenül jelent volna meg és akár valamilyen támadás megindítására is alkalmas lehetett volna.

A Panda Security rendszerében regisztrált rosszindulatú riasztások alapján a világ 20 legveszélyesebb országa:

1. Thaiföld

2. Pakisztán

3. Irán

4. Bolívia

5. Brazília

6. El Salvador

7. Egyesült Arab Emírségek

8. Mexikó

9. Indonézia

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

10. Görögország

11. Kolumbia

12. Malajzia

13. Argentína

14. Egyesült Államok

15. Szlovénia

16. Ciprus

17. Dél-afrikai Köztársaság

18. Peru

19. Svédország

20. Spanyolország

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem