Szeptember 1-jétől új kötelezettség lép életbe a vállalkozások számára, a papíron és számítógéppel kiállított nyugták adatait is továbbítani kell a NAV felé.
Az uniós előírások miatt a Pest megyei vállalkozások a fejlesztési források jelentős részéből kiszorulnak, ezért a kormány hazai forrásból 80 milliárd forintot fordít a térség fejlesztéseire a következő években - mondta Varga Mihály a piliscsabai Rozifa Kft. eszközbeszerzését támogató szerződés ünnepélyes aláírásán.
A pénzügyminiszter elmondta, hogy a gazdaságvédelmi intézkedések részeként májusban 86 Pest megyei vállalkozás több mint 4,7 milliárd forintot nyert el eszközberuházásokra és munkahelymegőrzésre.
- tette hozzá. A magyar gazdaság újraindításában nemcsak a nagyvállalatok támogatása, hanem a kis- és középvállalatok fejlesztése, az ott dolgozók munkahelyének védelme is kulcsfontosságú - emelte ki Varga Mihály, és elmondta, hogy a raklapokat gyártó Rozifa Kft. 700 millió forintos beruházásához a kormány közel 300 millió forintos támogatást nyújt.
A pénzügyminiszter szerint a vállalatok visszajelzése és a fejlesztési pályázatokon tapasztalt túljelentkezés azt mutatja, hogy Magyarország a járvány utáni időszakban is vonzó termelési és befektetési célpont. Hozzátette, hogy jelenleg is több mint négyezer milliárd forintnyi beruházás van folyamatban, amelyből számos kis- és középvállalkozás is részesül. A gazdasági kilátásokat ismertetve Varga Mihály elmondta, hogy az első negyedév gazdasági teljesítménye alapján Magyarország még mindig az uniós élvonalban van, az elért 2 százalékos növekedés az ötödik legmagasabb az EU-ban. Hozzátette, hogy a következő évre a kormány a 4,8 százalékos növekedést tűzte ki célul az idei várhatóan 3 százalékos visszaesés után.
Rendkívüli bejelentés: eladta a Cserpes Sajtműhelyt az alapító, vajon eltűnnek a kedvenc termékeink?
Eladta a Cserpes Sajtműhelyt az alapító, Cserpes István
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







