Lecsapott Dukai Reginára a hivatal: ment a milliós bírság

2019. november 22. 15:00

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy mind a Dukai Regina tulajdonában álló "With Love" Kft., mind a vele szerződő, influencereket közvetítő médiaügynökség, a Red Lemon Media Group Kft. hiányosan teljesítette a közösségi média-megjelenésekkel kapcsolatos, korábban vállalt kötelezettségeit.

A GVH korábban három, kiemelkedő számú követővel rendelkező véleményvezér kommunikációs tevékenységének vizsgálatára indított eljárást. Mindhárom eljárás kötelezettségvállalással zárult, azzal a kiemelt céllal, hogy az érintett piac szereplői iránymutatást kapjanak a közösségi médiában történő reklámozással összefüggő versenyjogi megfelelésről és a kapcsolódó versenyhatósági elvárásokról - írja közleményében a hivatal. Utóbbiak lényege, hogy egyértelműen, közérthetően és jól észlelhetően kell a fogyasztók tudomására hozni, ha egy posztot egy véleményvezér ellenszolgáltatásért (pénzért, próbatermékért, egyéb kedvezményért stb.) tesz közzé. Lényeges továbbá, hogy a reklám megjelölésének elmaradásáért felelősséggel tartozik mind a poszt közzétevője, mind az érintett termék értékesítője, így mindkét oldal érdekelt a jogszerű kommunikációban.

A GVH most zárult utóvizsgálata megállapította, hogy Dukai Regina az elvárásoknak megfelelően tüntette fel a "#reklám" jelölést közösségi oldalainak minden fizetett posztjánál. A szintén vállalt tájékoztató posztok ugyanakkor nem az előírt módon jelentek meg, mert elmaradt a GVH útmutatójának feltüntetése, valamint a heti rendszerességű közzététel. A véleményvezér emellett nem módosította a vállaltaknak megfelelően a Red Lemonnal kötött együttműködési megállapodását, valamint nem igazolta teljes körűen kötelezettségvállalásának teljesítését sem.
A vizsgálat eredménye alapján továbbá a Red Lemon Media Group nem módosította szerződéseit és együttműködési megállapodásait a vállalt és így előírt módon, nem hívta fel maradéktalanul ügyfelei figyelmét a jogszabályi előírásokra, és nem igazolta kötelezettségvállalásának teljes körű teljesítését.

A "With Love" Szolgáltató Kft.-vel szemben a hatóság egymillió forint bírságot szabott ki, hiszen mulasztása kisebb hiányosságokból fakadt. A Red Lemon esetében a GVH egyebek mellett azt vette figyelembe, hogy jelentős forgalmú, több hirdetővel és influencerrel szerződésben álló piaci szereplő, amely kötelezettségeit ugyan nagyobb részt teljesítette - így a piaci gyakorlatra vitathatatlanul kedvező hatást gyakorolt -, ám ezt az előírthoz képest minden alkalommal hiányosan tette. A cégnek így hárommillió forint bírságot kell megfizetnie.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem