A szervezet a társadalmi egyeztetés keretében hivatalosan is benyújtotta javaslatait a Pénzügyminisztériumnak.
Evelin, Gáspár Győző nagyobbik lánya hosszú és mély interjút adott az NLCafénak, melyben többek között arról is beszélt, miképp élte meg a családja, hogy adócsalónak bélyegezték őket, és hogy miből éltek miután lefoglalták mindenüket.
Nem volt könnyű gyerekkora Evelinnek és testvérének, hiszen a nyilvánosság előtt nőttek fel, a Győzike show alatt gyakorlatilag minden percüket videóra vették, pár évvel ezelőtt pedig adócsalási bortányba keveredtek.
2017 áprilisában kezdődött az ügy, és Evelin édesanyja akkoriban nyerte meg a Konyhafőnök VIP-t, de nem tudta a sikert kellőképpen megélni, mivel ezzel az üggyel kellett foglalkoznia.
- emlékszik vissza Evelin. Kiderült az interjúból az is, egyelőre áll az ügy, bár bebizonyosodott az ártatlanságuk, mégsem adnak vissza semmit. Ugyanott tartanak, ahol két és fél évvel ezelőtt.
"Volt egy időszak, amikor azért akartak férfiak ismerkedni velem, mert olvasták, hogy mennyi pénzt foglaltak le tőlem, és hogy ha majd visszakapom, akkor el tudom tartani őket. Ezután engem is adócsalóként bélyegeztek meg, nem találtam munkát, még szakmai gyakorlatra sem akartak felvenni. Kaotikus volt a helyzet" - emlékszik vissza a fiatal nő.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Itt a NAV új csodafegyvere: retteghetnek az adócsalók
Az adóhivatalnak azért kell dolgoznia, hogy az adófizetőknek kevesebb adót kelljen befizetniük: ha a lehető legtöbb szereplő befizeti azt az adót, amennyit a törvény alapján kellene, akkor az államhoz a mainál nagyobb összegek folynak be, a több bevétel pedig sok más mellett megalapozhatja az adók csökkentését is - mondta el Nemzeti Adó- és Vámhivatal tavaly kinevezett új vezetője, Sors László hozzátéve, hogy az adóhivatal nem elégedhet meg csupán azzal, hogy megkeresi és megbünteti a szabályszegőket.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







