Az arany az elmúlt hónapokban egymás után döntötte meg korábbi rekordjait, idén eddig közel 70 százalékkal drágult.
Elképesztő kincsek kerültek elő a Gáspár Győzőéknél tartott házkutatás során: összesen 12 millió forint értékű arany ékszerre bukkantak a NAV nyomozói. A showman megpróbálta megakadályozni, hogy lefoglalják az értékeket, de nem járt sikerrel. Bármennyire is meglepő, hogy ekkora értékeket tartott otthon a műsorvezető, a magyarok jelentős része hozzá hasonlóan otthon tartja megtakarításait. Mutatjuk, mit veszíthetnek ezzel.
Múlt héten tartottak házkutatást Gáspár Győzőéknél, mivel jelentős tartozást halmozott fel. A NAV akciójának eredményét eddig nem ismerhettük, most azonban kiderült, hogy 120 millió forint értékű, mintegy 12 kilogrammnyi arany ékszert foglaltak le a nyomozók. A showman állítása szerint az arany lányáé, Eveliné, aki azt nagymamájától örökölte, azonban a NAV ennek ellenére lefoglalta az ékszereket - írja a Blikk.
Kevesen tartanak otthon ekkora értékű aranyat, de a párnacihában tartott készpénz még most is igen népszerű a magyarok körében. Ugyan pontos adataink nincsenek arról, hogy mennyi készpénzt tarthatnak otthon a családok megtakarítási célból, de az biztosan látszik, hogy vannak, akik ezt tartják az egyedüli megbízható megtakarítási formának.
Ne egy helyre tegyük a pénzünket!
Persze a megtakarításaink akkor vannak a legnagyobb biztonságban, ha nem egy helyen tartjuk őket, hanem egy megtakarítási portfóliót alakítunk ki. Ennek része lehet az otthon tartott készpénz vagy arany is. Arra viszont nem árt ügyelni, hogy ebben az esetben biztosítsuk a lakásban tartott értékeinket. Ez egyébként nem is feltétlen kerül sokba, ahogy korábbi cikkünkben írtuk, egy 100 ezer forint értékű jegygyűrűt évente néhány száz forintért biztosíthatunk.
Persze Győzike ékszereinek biztosítása ennél jóval többe kerülne, a 12 millió forint értékű ékszert évi 35-45 ezer forint díjért biztosíthatják.
Ez alapján nem is csoda, hogy a nagyobb összegeket (milliós tételek) jellemzően inkább a bankban tartják. Itt ugyanis nemcsak, hogy nem kell fizetni a megőrzését, hanem egyenesen a pénzintézet fizet nekünk kamatot azért, hogy náluk tartjuk a megtakarításunkat. Ugyan jelenleg a jegybanki adatok szerint átlagosan 0,4 százalékot kapunk, azonban a Győzikéék által otthon tartott arany értékére már ez is évente 48 ezer forintot jelentene.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Egyes bankok ennél sokkal többel is kecsegtetnek, a Pénzcentrum kalkulátora alapján a BNP Paribas egy éves betétje 1,6 százalékos kamatot is fizethet, ami 12 millió forinttal kalkulálva már 192 ezer forintos hozamot jelenthet. A legmagasabb kamatot viszont a kisebb méretű bankok adják, az NHB 2,18 százalékos, a Gránit Bank pedig 2,1 százalékos kamattal csábítja az ügyfeleket.
Címlapkép: MTI / Soós Lajos
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








