20 °C Budapest

Fellázadtak a magyar művészek: vagyonoktól esnek el, ha átmegy a törvény

2019. június 12. 19:30

Mintegy 3000 magyar színész, zenész, táncos és artista petíció aláírásával tiltakozik a szerzői jogról szóló törvény módosítása ellen, amely megszüntetné az előadóművészeket illető televíziós ismétlési és internetes zeneszolgáltatási jogdíjakat - közölte az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI).

A közlemény szerint a június 4-én, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által benyújtott törvénytervezet az ismétlési jogdíjak megszüntetése mellett törölné azt a közös jogkezelési mechanizmust is, amely lehetővé teszi az internetes zeneszolgáltatás után járó előadóművészi jogdíjak megállapítását és beszedését. A petíció, amelyhez az EJI és az Artisjus kezdeményezésére az előadóművészek iránti szolidaritásuk kifejezéséül magyar zeneszerzők és szövegírók is csatlakoztak, arra kéri a törvénytervezet előterjesztőit, vonják vissza a több mint tízezer előadót sújtó javaslatokat.

A közlemény úgy fogalmaz: az ismétlési jogdíj megszüntetése kizárólag a magyar színészeket, zenészeket, táncosokat fosztja meg egy bevételi forrástól. A módosítás semmissé tenné azt a nemzetközi sikert is, amivel az EJI a világon elsőként egy globális internetes zeneszolgáltatóval szemben elérte, hogy a magyar előadók felvételeit csak az egyesület engedélyével lehet használni.

A tét több tízmillió stream (internetes meghallgatás), és az ezek után az ugyancsak döntően magyar előadóknak járó jogdíj. Az eddigi eredményeket a törvényjavaslat visszájára fordíthatná, és a multinál hagyná a magyar művészeknek járó jogdíjat - írja a közlemény. Hozzáteszik: a nemzetközi kötelezettségeket is érintő módosító javaslat tartalmát a szakmai és érdekképviseleti szervezetek nem ismerhették meg előzetesen, így véleményüket sem tudták az országgyűléshez történő benyújtás előtt az előterjesztőkkel megismertetni.

Az ismétlési jogdíj intézményét 35 évvel ezelőtt harcolták ki a magyar előadóművészek, 10 évvel később pedig a magyar parlament törvénybe is iktatta. Az EJI szerint az évtizedek óta mindenki számára elfogadható módon működő ismétlési jogdíj jó az előadóművészeknek és jó a televízióknak is, mivel az ismétlések révén az új műsorok árának töredékéért jutnak garantáltan sikeres produkciókhoz.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A közlemény kitér arra is: a két nagy kereskedelmi televízió, a TV2 és az RTL Klub ezen a jogcímen soha nem fizetett jogdíjat. 2018-ban a közmédia 150 millió forint jogdíj fizetése mellett csaknem ötezer műsort, 218 ezer műsorpercet ismételt meg, az egy percre jutó jogdíj mértéke 695 forint volt.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 19. kedd
Ivó, Milán
21. hét
Május 19.
Forrásvizek napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Mondd el, mit gondolsz!
Töltsd ki a kérdőívet: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mégsem