7 °C Budapest

Rekordot döntött: bejött a magyaroknak a telekocsi

2019. március 1. 19:30

Stabilan a legnépszerűbb telekocsi útvonallá vált 2019 februárjában a Budapest-Miskolc útszakasz, csak itt több mint 20 ezren választották ezt a közlekedési formát.

A tavalyi év hasonló időszakához képest mintegy kétszeresére nőtt a Budapest-Miskolc útvonalon telekocsi szolgáltatást igénybe vevő utasok száma februárban. Az érintett szakaszon a vágányzár hatására tavalyhoz képest közel kétszeresére növekvő utasforgalmat egyelőre ki tudják szolgálni a hirdető autósok, de a nagyobb forgalmi csúcsok zavartalan teljesítéséhez még több szabad hely megosztására lesz szükség -  derült ki az Oszkar.com közleményéből. 

Csak ezen az útvonalon több mint 20 ezer utast szállítottak az oszkározó autósok, ezzel egyébként stabilan a legnépszerűbb szakaszunkká is vált a Budapest-Miskolc útvonal az érintett időszakban. A januári-februári időszak a telekocsi piacon jellemzően holtszezonnak tekinthető, az első igazán nagy kiugrást a március 15-ei hosszú hétvége hozza el, majd ezt követően a húsvét. Ezek összességében 100 ezer feletti utasszámot generálnak. Az említett időszakokban és az olyan népszerű vonalakon, mint pl. a Budapest-Miskolc közötti, akár 5 percenként is indulni fog oszkáros autó.

-mondta Prácser Attila, a cég társalapítója. Kiugró növekedést nem először okoz vágányzár az alternatív közlekedésben, 2018-ban például a Budapest-Pécs vasútvonalon zajló felújítási munkálatok hatására nőtt meg az utasok száma közel 40 százalékkal. A tapasztalatok alapján a vágányzárral érintett Budapest-Miskolc útvonal megtétele telekocsival átlagosan 2100 forintba kerül, de ki lehet fogni 2000 Ft alatt hirdetett utakat is, ami egy másodosztályú vonatjegy árának kb. 60 százaléka, míg az InterCitynek kb. a fele. 

Lényegében azt mondhatjuk, hogy aki nyitott a közösségi közlekedésre, féláron utazhat, ráadásul gyorsabban is eljuthat a végállomásig, hiszen a vágányzárral érintett szakaszon az átszállást megspórolva az InterCityhez képest közel egy órával, míg a 2. osztályú vonatjárathoz képest átlagosan másfél órával gyorsabban lehet elérni az úti célt.

- mondta Gyürüs Máté, a cég másik alapítója. A szolgáltatást egyébként leginkább a 25-34 éves korosztály veszi igénybe, s arányában közülük kerülnek ki leggyakrabban a sofőrök is. A hét napjait tekintve a forgalom pénteken és vasárnap a legerősebb, ilyenkor persze nemcsak az utasok, hanem a meghirdetett helyek száma is nő. A szakember tapasztalatai alapján a telekocsizás nyáron fut fel ismét, leginkább a fesztiváloknak köszönhetően.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem