16 °C Budapest

Nem is olyan elveszett ez a generáció: rengeteg a fiatal cégtulajdonos

2018. november 26. 13:32

Kezd beérni az Y generáció is, már több mint 170 ezer fiatal cégtulajdonos van hazánkban, és szerepvállalásuk évről évre növekszik.

A fiatalok előretörése természetszerű, de a cégtulajdonosok és cégvezetők nagy többségében mindig a tapasztaltabb korosztályokból kerülnek ki, napjainkban azonban már a cégvilágban is erősen látszik a fiatalok térhódítása

 - mondja Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója. Az "Y" generációba az 1980 és 1995 között születettek tartoznak. Ők az elsők, akik a most működő fogyasztói társadalomba születtek, ennek megfelelően szemléletben rendkívül nagy különbségeket mutatnak a korábbi generációkhoz képest.

A teljes hazai cégbázis tulajdonosi körét vizsgálva jelenleg az 1960 és 1979 között született "X" generáció a domináns, de arányaiban már visszaszorulóban vannak. Szintén ez a helyzet az 1940-1959 között született "Baby Boom" generációval is. A cégtulajdonosok között a "Baby boom" tagjai még valamivel többen vannak, mint az "Y" generáció képviselői, de a trendek alapján 2019 végére az "Y" generáció feljöhet a második helyre.

Jönnek a fiatal menedzserek is

A fiatalok előretörése még erősebben kirajzolódik a cégjegyzésre jogosultak vizsgálatánál. Az "Y" generáció tagjai ebben a szerepkörben már akár 2018 végére megelőzhetik a Baby Boom tagjait. Ugyanakkor az "X" generáció a menedzserek között domináns igazán, és magas számuk egyelőre stabilnak is látszik. Jelenleg az "X" generáció alkotja mind munkavállalói, mind vállalkozói oldalról a gazdaság gerincét.

Az "X" generáció alkalmazkodott a modern technikai és társadalom vívmányaihoz, és nagy többségük a munkához való hozzáállásában kimagaslik a többi generáció közül

- emelte ki Pertics Richárd. Ezért is nagy kérdés, hogy az új "Y" generáció modern szemlélete hogyan fog hatni a gazdaság egészére, és a generációváltás helyi szinteken milyen konfliktusokat okoz és okoz majd a jövőben.

Nagy pályások a nagy öregek

A nagyobb cégek tekintetében azonban még várat magára az "Y"-os generációváltás. Pontosabban ott még csak az elmúlt években zajlott le egyáltalán az "X" generáció és a "Baby Boom" generáció közötti csere. Az adatok alapján a 100 millió Ft éves árbevételt meghaladó cégek körében a tapasztalat egyelőre fontosabb, mint a modern szemlélet, ebben a szegmensben még az 1940-1959 között született II. világháború utáni Baby Boom generációnak is jelentős szerepe van. A nagyvállalatok körében még a II. világháború előtt született "Veterán" generáció tagjai is szép számban képviseltetik magukat, ezzel is jelezve, hogy a tapasztalatot nem könnyű pótolni.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A generációváltás eltolódása, vagy éppen hiánya ugyanakkor hosszú távon komoly problémát is jelenthet a nagyvállalati szegmensnek. Ez az, amiben a hazai vállalkozóknak most valami újat kell mutatniuk.

A generációs léptékben még viszonylag fiatal hazai piacgazdaságban eddig még nem volt szükség cégek tömeges örökítésére, átadására, ennek egyszerűen nincs meg a hagyománya Magyarországon

 - jelezte az Opten szakértője.

Az új cégek már "Y"-osok

Az "Y" generáció térhódítását legjobban a frissen létrejövő vállalkozások mutatják. Jelenleg még egy hajszállal több az új "X" generációs vállalkozó, mint az "Y", de a trendek alapján a trónfosztás 2018-2019 környékén meg fog történni. Természetesen kell néhány év, hogy az újonnan induló vállalkozások komolyabb piaci tényezővé váljanak, de egyértelműnek látszik, hogy az "Y" generáció évei következnek a cégvilágban is.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm